Lifestyle

Gulyás Gergely: védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni a sportrendezvényeket

Erről a mai Kormányinfón beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Júniusra 8 millióra nőhet a beoltottak száma

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a járványkezelésről, az oltási programról és a nyitás esetleges folytatásáról is szót ejtett a mai Kormányinfón - írja a Telex. Elmondta, hogy eddig 2 millió 608 ezer ember kapta meg legalább az első koronavírus elleni oltását, de már 1 millió fölé emelkedett azok száma, akik mindkét dózisban részesültek. 5-6 napon belül meglehet a 3 millió oltott is, s ezután újabb enyhítő intézkedések következhetnek - jegyezte meg a miniszter. Leszögezte, az érdemi védettségi különbség az első után jelentkezik, ezért április 19-én kockázatmentesen újranyithatnak az iskolák. 66 685 pedagógus vette fel eddig a vakcinát, s több mint 70 ezren regisztráltak. Gulyás kiemelte, a kormány folytatja a pedagógusok oltását, s arra kéri a tanárokat, oltassák be magukat. A miniszter szerint a friss járványügyi adatok arra engednek következtetni, hogy túl lehetünk a harmadik járványhullám csúcsán, s április végén már ki lehet majd ülni a teraszokra, az edzőtermeket egyelőre viszont még nem nyitják ki.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a sportrendezvényeket majd csak védettségi igazolvány birtokában lehet látogatni, ideértve a júniusi futball-Eb mérkőzéseit is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, júniusra akár már 8 millió beoltott is lehet Magyarországon, s ekkorra talán végleg magunk mögött hagyhatjuk a járványt.

Elértük a 2,5 millió beoltottat: óvatosan és lépcsőzetesen bár, de megkezdődött a nyitási folyamat Magyarországon. A döntés erőteljesen megosztja a szakértőket - egyesek nem a korlátozások enyhítését, hanem további szigorításokat sürgetnek.

Leadfotó: facebook.com/kormanyinfo

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Főként az androidos mobilok tulajdonosainak életét keserítheti meg a SoumniBot nevű kártevő, mely képes ellopni az adott eszköz IP-címét, fiókadatait, névjegyeit, SMS-eit, fényképeit és videóit is.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?