Lifestyle

Nagy Ervin bőrkabátjára is lehet licitálni a Freeszfe Egyesület jótékonysági aukcióján

A Freeszfe Egyesület januárban fogja ünnepelni megalakulásának első évfordulóját. Támogatóik; színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek felajánlásaiból online jótékonysági aukciót rendeznek december 12-én, vasárnap. Az érdeklődők a licitálással nem csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem 155 éves hagyományának folytatását, vizsga- és diplomafilmek létrejöttét segítik, hanem felbecsülhetetlen értékű, karácsonyi ajándéknak is beillő tárgyakra, élményekre tehetnek szert.

Egy egyre bővülő szabad alkotóműhely

Mit csinált az elmúlt egy évben a Freeszfe? Elindították az Emergency Exit diplomamentő programot, aminek részeként összesen tizenhét osztály tud tanulni a régi tanáraitól, majd külföldi egyetemek segítségével kap diplomát. Júniusban két osztály már meg is kapta az első Emergency Exit diplomákat. Elindítottak négy új képzést, ötven új hallgatóval. Megtartották az első nyári egyetemet. Elindították workshopjaikat, ahol hallgatóik Tarr Bélától Erdély Mátyáson át Rév Marcellig tanulhatnak neves szakemberektől. Több mint húsz vizsgafilmet készítettek, bemutattak hét színházi vizsgaelőadást. Helyszíneket találtak az oktatásuknak a CEU-ban és a Marczibányi Téri Művelődési Központban, kollégiumot a hallgatóinóknak a CEU kollégiumában. Megkapták a Színházi Kritikusok Céhének Kurázsi-díját, a TASZ Szabad-díját, a Halász Péter-díjat, az Európai Polgár-díjat. Megszervezték az első Freeszemlét, és kiállt mellettük Robert Wilson. Mozgalmas egy év volt.

A Freeszfe szabad alkotóműhelyének jelenleg 170 hallgatója, több mint 100 oktatója és 6 munkatársa van. Az oktatók a kezdetektől ingyen dolgoznak, és nem csak tanítanak, hanem az adminisztrációs munkát is ők végzik, honlapot építenek, workshopokat szerveznek, okiratokat egyeztetnek a jogászokkal. A hallgatók az oktatásuk mellett munkacsoportokat alkottak, videókat vágnak, raktárat pakolnak, díszletet cipelnek. Mindenki erején felül teljesít a közösségért, az oktatás és a művészet szabadságáért.

Fotó: Freeszfe Egyesület

Több mint száz művész ajánlott fel neki kedves tárgyakat

Bár sokan segítik a munkájukat adománnyal, épülettel, ingyen munkával, ahhoz, hogy a Freeszfe működni tudjon, pénzre van szükségük. Sokan gondolják, hogy annyi támogatójuk van, nincs már szükségük semmire. Az igazság ezzel szemben az, hogy a számlájukon jelenleg rendelkezésükre álló összeg márciusig biztosítja a tavaly megkezdett munka, a képzések folytatását. De diplomafilmeket, vizsgaelőadásokat már nem tudnak létrehozni.

Ezért az Egyesület jótékonysági aukciót rendez december 12., vasárnap este 7 órakor - a járványhelyzet miatt Zoomon - amit az érdeklődők élőben kísérhetnek figyelemmel a Facebookon. Erre az estre több mint 100 képzőművész, író, színész, zenész, alkotó ajánlott fel neki kedves tárgyakat, általuk biztosított különleges élményeket, amelyekre licitálni tudnak az érdeklődők.

Fotó: Freeszfe Egyesület

A felajánlott tárgyak közt van többek között Tarr Béla Sátántangó című filmjének eredeti munkakópiájának képanyaga, Nagy Ervin bőrkabátja, amit a Tanár c. sorozatban viselt, Básti Juli Mása-könyve a Három nővérből, Szirmay Ágnes, Kemény Zsófi és Kemény István családi író-olvasó találkozója, Harcsa Veronika workshopja, Nádasdy Ádám irodalomórája, az Örkény Színház színészeinek versmondásai, Geszti Péter dedikált, kézzel írt A Pál utcai fiúk dalszövege, Gergye Krisztián akvarellje, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Darvasi László és Faludy György kéziratai, vitorlázás Sváby Andrással, filmes forgatókönyvek és dedikált színházi példányok, dedikált könyvek, kulisszajárások, próbafolyamaton való részvételi lehetőség a Centrál Színházban, irodalomóra Tompa Andreával, Wunderlich József első basszusgitárja személyes zeneórával, Czutor Zoltán házikoncertje, Vajda László személyes kellékei a Három nővér előadásból a család felajánlásával, Gálffi László Amadeus-szövegkönyve a személyes jegyzeteivel, Makk Károly portréja az szfe 150 fotósorozatból, a Radnóti Színház kellékei, filmes városi-túra Szabó Simonnal, Szilágyi Lenke portréja Törőcsik Mariról, Ragályi Elemér forgatókönyve, Gordon Eszter fotója Cserhalmi Györgyről, a József és testvérei teknőse, a klaviatúra, amin a legendás Egyszer élünk előadás íródott, Csákányi Eszter és Cate Blanchett közös portréja mindkettejük aláírásával, Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet alkotásai, a legelső freeszfes maszk. ..stb.

Az esten a nézők megismerhetik a Freeszfe közösségét, beszélgetéseket hallhatnak a hallgatókkal, a felajánlókkal, és betekintést nyerhetnek a mindennapjaikba is.

A befolyó pénzből diplomafilmeket, vizsgaelőadásokat készítenek, és folytatjákk a megkezdett munkát. A pénz felhasználásáról és az elért eredményekről az egyesület felületein folyamatosan hírt adnak.

Az aukción magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek, és névtelen licitre is lesz lehetőség. A részvétel regisztrációhoz kötött, az alábbi űrlapon lehetséges: https://forms.gle/QYpjjMLctS1zmVsg7

Az Egyesület munkáját támogatni az Axioart műkereskedelmi portál piacterén található, erre a célra adományozott festmények megvásárlásával és egyéni adományokkal is lehet, a Magnet Bank 16200106-11672087 bankszámlaszámán.

Fotó: Freeszfe Egyesület

Az Oscar-díjas mozi-fenegyerek újra együtt forgat A Wall Street farkasa sztárjával.

Leadfotó: Freeszfe Egyesület

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...