„Hogyan lehetne gyorsan sokat aludni, miközben olyasmire is jut idő, ami visszaterel a realitásba?!”
Egy cudar éjszakát követő reggelen régről ismerős dilemma ütötte fel a fejét. Próbáljak-e visszaaludni legalább egy fél órára, amíg a fiacskám is alszik (végre), vagy többre megyek azzal, ha felkelek és nyugodtan megiszom a kávém? Úgy döntöttem most is, ahogy kicsi korában. Nekünk bevált.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Az egész estés „miért nem alszik már vissza”, „miért ébredt már fel” szélmalomharc egészen el tudja hitetni a kisbabás ember lányával, hogy a másnapja is épp olyan kilátástalan lesz. Talán az egész élet innentől fogva?! Pláne, ha sorozatosan ez van egy front, fogzás vagy betegség okán! Szörnyen rá lehet szűkülni azokra az éjszakákra, és könnyen rányomják a bélyegüket a nappalainkra is. És akkor jön a dilemma, hogy hogyan lehetne gyorsan sokat aludni, miközben olyasmire is jut időnk, ami visszaterel a realitásba?! Oda, ahol már képesek vagyunk egy tágabb idősíkon érzékelni ezt a rövidke időszakot az életünk fonalán. Ez a szemszög mindenképpen bizakodóbbá tehet. Könnyebben visszanyerjük a frusztráltságunk feletti kontrollt is, kezdenek beáramlani a megnyugtató gondolatok, erősödik bennünk az elfogadás hangja, amivel párhuzamosan ismét terjedni kezd a szívünkben az empátia a kicsi babánk iránt. Így duzzad fel újra a szeretet érzése, ami a gondoskodás egyetlen kimeríthetetlen forrása, minden másunk véges. A bevezetőbe megfogalmazott „többre megyek” mindenképp a kiszabadulást jelentené ebből az átmenteni világvége hangulatból, ami úgy mossa el az előttünk álló nap kontúrját, ahogy az esti Adria fölé ereszkedő párafüggöny a látóhatárt. Van szerencsém hozzá pár napja.
Deja vu érzés
Ilyen emlékfoszlányok futnak körbe, ahogy nyújtózásra alkalmas belmagasságba húzódom a lakóautóban. Visszanézek az éjjeli láztól kimerülten alvó nagyfiamra: most pont odaférnék a jobbjára. Bezzeg éjjel ennyi helyet sem hagyott! Összeszedem a nedves rongyokat körülötte (jobbhíján az apja tiszta zoknijait áztattam be éjjel, azzal törölgettem), a vizes flakont, lázmérőt. Fordultamban – máris a „konyhában” vagyok – megakad a szemem pár mosatlan tányéron, aztán a dinnyeleves asztallapon az „ebédlőben”, amit jó volna letörölni, mielőtt jönnek a legyek, de nem hagyom eltéríteni magam. Mert abból az lenne, hogy összehajtogatom a megszáradt törölközőket is – fut végig a szemem a fölaggatott textileken –, aztán kirázom a lábtörlőt, ami után kelleni fog a mütyűr seprű, mert mind beleráztam a mocskot az ajtósínbe, megint akadni fog. De akkor már a kinti kempingasztalt is letörlöm, közben kicsit csörömpölök, amire elkezdenek mozgolódni a fiúk, úgyhogy gyorsan lefőzöm a kávém, és mire lehuppannék a napozóágyra, mert többre nem futja, felkelnek.
Közben felült a lábamnál a Matyi kutya, és most kérdőn néz rám azzal a nagy barna szemével. Talán számonkérőn, hogy hova igyekszem nélküle. Vele vidáman futkároznánk a parton, bevinném a vízbe, haverkodnánk más kutyákkal, aztán visszajönnénk, ő visszadöglene a helyére aludni, én éhesen nyitogatnám a hűtőt, amire felébrednének a fiúk. Az a helyzet, hogy Matyi kutya is szépen visszamegy a helyére szunyókálni, mert ha már most magammal viszem, akkor lőttek annak, amire nekem van szükségem. Rám meg a többieknek lesz hamarosan. Viszünk ma még eleget, Matyika! – suttogom neki-magamnak, és óvatosan behúzom magam mögött a szúnyoghálót, ő meg lustán elheveredik.
Tesi-lelki feltöltődés
Jólesett rátalálni magamban erre a régi tapasztalatra, ami egyenesen levitt a tengerpartra. Ebben a kempingben sem sokan ébrednek hatkor – konstatálom. Az előzőekben is csak páran kószáltunk ilyentájt. Legelsők a sportolók és kutyások, utánunk szállingóznak a reggeli úszók, főleg az idősebb korosztály, nyolc körül pedig a kisgyerekesek vonulnak ki, igaz, ők már teljes strandfelszereléssel.
Minden nő eléri, sőt, túl is szárnyalja korábban tapasztalt fizikai teljesítőképességét az anyaság első éveiben. De ugyanígy van a lelki teherbírásunkkal is. Egymással bizonyosan összefüggésben, mikor melyik húzza a másikat. A magam nevében arról tudok beszámolni, hogy a lelki feltöltődés az áporodott gondolatok kiszellőztetésével kezdődik, amihez egyedüllétre van szükségem. Egy nagy pohár víz után kell valami finom, egy kávé vagy egy tea, ami növeli a jóllétemet. És valamit a testemmel is kell kezdenem. Szaggatott mozgással törökülésbe hajtogatom magam. Itt fájó, ott nyilalló, húzódó tagjaim, gerincem, csípőm határolják lelkem börtönét. Húsz perc jógával kezdem csak másként megélni magam: kerek egészbe fonódok, mint egy jó tészta, amiben még nem olvadt fel a kristálycukor. Az ropog ott a vállaim között! Odatartom hát a napnak, hadd karamellizálja! Így növekszik bennem az elmúlt fél óra lelki apanázsa, az ön-becsülés.
140 évvel ezelőtt találták fel a villanyvasalót, de már több, mint 2000 éve fáradozunk a textíliák kisimításával. Persze nem mindenki. Van, aki sose vasal, míg más még a fehérneműjét is vasaltan hordja. Vannak az alkalmi vasalók, az előre kivasaló és a professzionális vasalók. Bírom, hogy ennyire sokféleképpen tudunk viszonyulni egy ugyanazon dologhoz! Mégha alapot is szolgáltat arra, hogy ez alapján (is) megítéljük a másikat.
Leadfotó/Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
