Kávészünetnyi írás, ha elmélkedős hangulatban vagy
Volt már veled olyan, hogy úgy akartál viselkedni, gondolkodni, érezni, ahogy az életed egy bizonyos napján vagy időszakában? Mert tudtad, hogy akkor valami olyannak voltál birtokában, ami segített átlendíteni az akkori mélységen. Most is erre volna szükséged! Nyugalom, nem cuccot árulok, csak nézőpontokat.
Szeretem az embereket figyelni. Találgatni, hogy éppen milyen buborékban léteznek. Látom a puha mosolyú, fiatal anyukát, aki már másodszor jön el előttünk – jó jel, hogy lankadnak a babakocsiból kikandikáló lábikók. Leolvasom az anyuka bizakodó arcáról, hogy már csak pár perc és „mission completed” (feladat teljesítve.) Minden gondolata a kicsi körül foroghat, ennyi idős babával még nagyon belül zajlik az élet. Sokszor volt olyan érzésem, ahogy visszaemlékszem, mintha egy nagyító alatt látnám – élném – a napokat, annyira a „mostról” szólt mindenünk. A megváltozott időérzékelés segített a jelenre fókuszálni, ahol látszólag jelentéktelen, mégis életre szóló pillanatoknak lehettünk tanúi. Igen, ebben lehet most ő is – nézek a tovagördülő kerekek után.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Vajon azok min veszekednek ott? De nehéz is benne lenni a sűrűjében! – sajnálom őket – Amikor azt érzed, hogy a másik az idegeidre megy. Nem érti, amit mondasz, „de hát miért nem érted?!” – úgy bömbölik egymás arcába a rájuk törő magányt, ahogy a magára hagyott csecsemő követel gondoskodást.
Nem úgy azok a szerelmesek, akik nyalják-falják egymást a vízben. Talán első, második „nagy szerelem” lehet? Az ő bubijuk aztán bombabiztos, mint egy kettős varázslat által védett mágikus tér, nem sok vizet zavar körülöttük a külvilág. Érzékelem, ahogy beszűrődik a tudatomba a nálunk szóló Harry Potter hangoskönyv. A mi bubinkban most csendes egymás mellett létezés van. Mindannyian fejben kóricálunk valamerre, hol a mese fonalán, hol attól letérve az elménk végtelen játszóterén.
Amikor nem tetszik a saját buborékunk
El tudom képzelni, ahogy a szerelmes fiatalok idővel kiszeretnek egymásból. Ahogy azt is, hogy az idősebb pár megbékélten vacsorázik ma este a tengerparti étterem teraszán, amikor a fiatal anyuka ötödjére próbálja letenni a babáját, de mindig felsír, és ettől egyre pocsékabbul érzi magát. Nagyot változhatnak a buborékjaink akár pár óra leforgása alatt. Főleg, ha ide-oda koccannak, új szereplőkkel bővülnek. Nehéz elképzelni az egyik hangulatot akkor, amikor éppen a másikban vagyunk. Amikor éppen békésen bújunk, szinte felidézhetetlen az az indulat, amivel egymásnak álltunk legutóbb. Ahogy egy tevékeny időszakunkban is értetlenül gondolunk vissza arra, hogy nemrég még borzasztó kelletlenül végeztünk mindent. Erre az élettapasztalatunkra hagyatkozva sokat lendíthetünk magunkon, mondjuk úgy, hogy egyik bubiból át a másikba.
![femanyu anyuka kisfiú strand part kavics nyaralás](/sites/default/files/images/anyuka_kisfiu_strand_123rf.webp ""A mi bubinkban most csendes egymás mellett létezés van."")
Hogyan?
A külvilág történéseit a belső világunkba átemelve érzékeljük. Ezért érdemes felvetni a tudatos befolyásolás lehetőségét arra az esetre, ha a hajunknál fogva kellene kirántani magunkat. Szándékosan ezt az ismert hasonlatot hoztam, ami helyett most keresni fogok egy másikat, mert nem szeretem. Mondjuk inkább úgy, hogy nézzünk most egy olyan mozzanatot a mindennapi életvitelünkben, amivel felcsavarhatjuk a bennünk pislákoló fényt.
Keressük vissza magunkban azt a megélést, amire újra ráhangolódnánk!
Ma reggel, ahogy elnéztem a fiam, eszembe jutott egy régi írásom. Pontosabban egy hangulat, amit nagyon szeretettem. Tudtam, hogyha felidézem, akkor képes lehetek újra összehozni 6-7 év távlatból. Fellapoztam a „Nekünk bevált” könyvet:
„Van az úgy, főleg lehangolt időszakokban, hogy a kötelező körök, mint sátorrúd a sátrat, úgy tartják meg a napunkat, hogy a fejünkre ne omoljon. Étkezések, öltöztetések, vetkőztetések, altatások. Tudod, amikor lessük az órát, hogy még mennyi van vacsoráig, mert onnan már látjuk a végét. Olyankor biztos elfelejtem, amit a derűs idő mutatott meg újra, hogy még mennyi mindenre megtaníthatom. Nem is értem, hogy tudok olyan kelletlen lenni vele máskor?! Itt van pár kavics. Kimeríthetetlen téma. Lehet vele formákat kirakni, számolni, csoportosítani szín szerint vagy méretre. Megmutatni, hogy egymás felé nem szabad dobni, de ki tud távolabbra?
Találunk olyat, ami vizes még a tegnapi esőtől – jöhet az esődal –, és szárazakat, amiket a nap megsütött. Hallgatok. Ő utánozza, ahogy ülök: keresztbe teszi a lábait, és rám nevet. Láthatóan jól érzi magát, számára most minden így tökéletes. A kavicsok, az üldögélés velem. Én sem lennék most máshol! – és egy isztambuli tavaszt ígérő fuvallat kicsalja a szemem sarkára a pillanatot. Carpe diem, anya!”
![femanyu illusztráció](/sites/default/files/images/femanyu_buborek_illu.webp ""Láthatóan jól érzi magát, számára most minden így tökéletes."")
„Hogy tud hiányozni, amikor elmegy! Mégis mennyiszer idegesít, amikor itt van.”
Nem ugyanott élünk, akkor tavasz volt, most meleg nyár. Talán ő 2 éveske lehetetett, most meg már 9 is elmúlt – elvileg ugyanennyit bölcsültem én is. Sokat változott minden, mégis pontosan erre a figyelemre, minden más elengedésére van szükségem most ahhoz, hogy a tanév nehézségeit magunk mögött hagyva gyönyörködhessek abban a növekvő emberkében, aki ő. Ki-belépegetünk egymás buborékjából, már nem ugyanabban létezünk a nap 24 órájában, ami így van rendjén. Hogy tud hiányozni, amikor elmegy! Mégis mennyiszer idegesít, amikor itt van. Ez most kölcsönösen tűnik, amire viszont nem mondom azt, hogy így természetes. Ugyan elintézhetném annyival az összes szituációt, hogy „hát ez a [dackorszak] kiskamaszkor, ami elkerülhetetlen! De félek, ha ez megtörténne, azzal a kapcsolatunk pont azt a minőségét veszítené el, amiért szeretünk együtt lenni”. Erre a pár sorra is a könyvben találtam rá: IV. fejezet, „Kalandok a kétévessel”, 196. oldal. Időnként megéri visszanyúlni azokhoz az időszakainkhoz, amikor élethelyzetünkből fakadóan is több figyelem, türelem, gondolat jutott oda, ahol most jól jönne az útmutatás. Erőforrásként hagyatkozhatunk az akkor fakadt megéléseinkre – egy-egy sorvezető buborékra az anyaság fonalán.
„Hogyan lehetne gyorsan sokat aludni, miközben olyasmire is jut idő, ami visszaterel a realitásba?!”
Egy cudar éjszakát követő reggelen régről ismerős dilemma ütötte fel a fejét. Próbáljak-e visszaaludni legalább egy fél órára, amíg a fiacskám is alszik (végre), vagy többre megyek azzal, ha felkelek és nyugodtan megiszom a kávém? Úgy döntöttem most is, ahogy kicsi korában. Nekünk bevált.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
