Lifestyle

Ez voltál előző életedben csillagjegyed szerint - Gondoltad volna?

Születésünk hónapja többet elárul rólunk, mint csupán az állatövi jegyünk tulajdonságait. Íme a lélekvándorláshoz kapcsolódó üzenete!

KOS

Törtető - Büszke és törtető lélek, aki mindig elérte céljait, ha kellett, akkor tűzzel-vassal. Nagyszerű dolgokat hozott létre, amelyek a mai "formáját" is meghatározzák. Mindig szabadságra vágyott és ezt a környezetének is megadta.

BIKA

Büszke - Ez a lélek mindig túl büszke volt ahhoz, hogy másoktól kérjen segítséget. Megteremtette családjának, szeretteinek a biztonságot, védelmezte őket, akik bántották azokkal bátran szembeszállt. Ösztönösen cselekedett, ami az idő múlásával már intuícióvá változott.

IKREK

Segítő - Nagyon nyitott és közkedvelt lélek, akit mindig szerettek meghallgatni, vagy éppen ő volt az, akinek bárki kiönthette a szívét-lelkét. Nagyon tevékeny lélek-út áll mögötte, soha nem unatkozott egy percig sem. Szeretett a társaság középpontjában lenni, szórakoztató és pozitív kisugárzása révén remek munkákat kapott.

RÁK

Őrző - Annyira odaadó lélek, hogy egyszerűen ömlik ki a szívéből az érzelem. Fantáziája kifogástalan, szeretete mérhetetlen, kapcsolatai őszinték. A hűség egyik mintapéldánya, aki teljes erőbedobással teszi magát az emberi kötődések "áldozatává".

Lapozz, folytatjuk!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.