Lifestyle

Egy friss kutatás megállapította: a szemed elárulja meddig fogsz élni

A tudomány szerint van mód arra, hogy a szemünkön keresztül kiderüljön, mennyire öregszik a testünk, és ez alapján vészjósló következtetéseket tudnak levonni.

A szem nem csak a lélek tükre

Ahogy a jövőt sem tudjuk megjósolni, úgy azt is lehetetlen kitalálni, hogy napra pontosan meddig fogunk élni. Kivéve persze, ha Nostradamushoz hasonló képességekkel rendelkezünk, vagy segítségül hívjuk a mesterséges intelligenciát. Következtetni ugyanakkor számos dologból lehet. Ilyen a szemünk, pontosabban a retinánk állapota is - derült ki egy nemrégiben publikált kutatásból. Ez a látásunk szempontjából fontos kis apró membrán ugyanis jelezheti egészségügyi állapotunkat és vélhetően azt is, amikor már közeleg a vég.

Részletek a galériában!

Az már ismert, hogy a retina állapota az életkor előrehaladtával romlik, azt viszont nem tudtuk, hogy azok, akiknek retinája idősebb a tényleges életkoruknál, magasabb a halálozási kockázat. A kutatók 46 969, 40 és 69 év közötti embert figyeltek meg 11 éven keresztül, és minden ember retináját megvizsgálták. Sokkoló eredmények születtek.
Kattints a további képekért!

Kétévente le kell cserélned a telefonodat, annyira belassul? Ne mondj le róla olyan könnyen! Több dolgot is tehetsz, hogy megóvd a készülékedet és fenntartsd a megfelelő működését.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.