Lifestyle

DNS-tesztet csináltatott az adoptált lány, beleborzongott a végeredménybe

Két hónapos volt, amikor örökbe fogadták

Victoria és Alyss természetesen nem csupán a távolból csodálják majd egymást. Azt tervezik, hogy a közeljövőben személyesen is találkozni fognak, erre azonban addig nem kerítenek sort, míg túl nem estek a koronavírus elleni vakcináción. Amikor Victoria először meglátta Alyss fényképét, elnémult a döbbenettől. Először nem akarta elhinni, hogy két ember ilyen mértékig hasonlíthat egymásra, most már azonban pontosan tudja, hogy léteznek efféle csodák. Victoria egyébként egy kórház sürgősségi osztályán tevékenykedik nővérként. Richard és Kathleen Schwartz 27 évvel ezelőtt, 1994-ben fogadták örökbe a lánygyermeket, amikor ő még mindössze két hónapos volt. Amikor hatévessé cseperedett, Richard és Kathleen bevallotta Victoriának a szívszorító családi titkot: a kislány nem a vér szerinti gyermekük, csupán örökbe fogadták. Ez némi törést okozott a gyermek életében, és egy idő elteltével elkezdte felkutatni valódi szüleit. Victoria mindössze annyit tudott saját életének kezdeteiről, hogy az amerikai Phoenixben született, de igazi családjáról nem álltak rendelkezésre információk. A 27 éves nő most mérhetetlenül boldog, ugyanis saját bevallása szerint mindig is szeretett volna egy idősebb lánytestvért. Ezt az ajándékot most meg is kapta a sorstól Alyss személyében, akivel - minden bizonnyal - könnyek között borulnak majd össze, ha végre szemtől szemben is megcsodálhatják egymást.

Fotó: 123rf

Némi malíciával akár azt is mondhatnánk: Indiában hagyománya van annak, hogyan kell percek alatt megmenteni egy kudarcba fulladt esküvőt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.