Lifestyle

Gyász: Elhunyt Hankiss Ágnes - megható sorral búcsúzik tőle fia

Meghalt 71 éves korában Hankiss Ágnes, író, pszichológus, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, illetve volt európai parlamenti képviselő. A család beszámolója szerint kedden a budapesti otthonában hunyta le örökre a szemét.

Egész életében tevékeny volt

71 éves korában hunyt el Hankiss Ágnes. Halálhíréről a fia, Vitézy Dávid számolt be augusztus 17-én, kedden délelőtt a Facebook-oldalán: "Köszönök mindent, Mama!"

1950. március 7-én született Budapesten. Édesanyja Köves Erzsébet, titkárnő volt, míg édesapja Erdős Péter újságíró, popmenedzser.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett klinikai pszichológia diplomát. A következő évben a bölcsészdoktori címet szerzett társadalomlélektanból. Onnantól kezdve 10 évig társadalomlélektant tanított az ELTE Jogtudományi Karán.

Munkásságáért 1989-ben A Jövő Irodalmáért-díjjal és 1992-ben József Attila-díjjal jutalmazták. 2018-ban kitüntették a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is.

1990 és 1994 között képviselő a fővárosi önkormányzatban, ahol a kulturális, az emberi jogi és kisebbségi bizottság tagja volt.

1995-től 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöke volt, illetve 1996-2008-ig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja. 2000-2003-ig az általa alapított Károlyi Palota Kulturális Központ főigazgató tisztségét töltötte be.

2003-tól a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, 2008-tól pedig a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja is volt. Ebben az időszakban a Hír TV és az Echo TV több politikai beszélgetős magazinjának műsorvezetőjeként is tevékenykedett.

Hankiss Ágnes 2009 és 2014 között a Fidesz európai parlamenti képviselője volt, 2016 óta pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense és a Terrorelhárítási Tanszék megbízott vezetője.

2019 decemberében a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának választotta.

Vezetéknevét első férje, Hankiss Elemér után vette fel. Második férje, Vitézy László filmrendező, akitől egy gyermeke született, Vitézy Dávid, a VEKE alapítója, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

Augusztus 23-án hétfőn 11 órakor lesz a temetése a Farkasréti Izraelita temetőben.

A miniszterelnök is gyászol, aki a Facebookon egy fotóval fejezte ki részvétét Hankiss Ágnes halálával kapcsolatban:

leadkép: facebook

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Főként az androidos mobilok tulajdonosainak életét keserítheti meg a SoumniBot nevű kártevő, mely képes ellopni az adott eszköz IP-címét, fiókadatait, névjegyeit, SMS-eit, fényképeit és videóit is.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?