Lifestyle

Ismét magyarul szavalt a volt brit nagykövet a költészet napján - videó

Iain Lindsay - volt budapesti brit nagykövet - ismét megemlékezett a magyar költészet napjáról. Idei videójában Ady Endre Őrizem a szemedet című versét szavalta el, természetesen magyarul.

Tartja a hagyományt

Iain Lindsay, a volt budapesti brit nagykövet kiemelkedő magyar nyelvtudásával és versszavalataival gyorsan belopta magát a magyarok szívébe. 2016-os kinevezése után többször is magyarul mondott köszöntőt, olvasott magyar verseket és regényrészleteket is közösségi oldalain. Tavaly például Robert Burns skót költő Piros, piros rózsa című művét szavalta el Kálnoky László fordításában. Bár 2020-ban leköszönt a pozícióból, úgy tűnik, tartja a szokását, ugyanis idén sem felejtette el a költészet napját. Ezúttal Bahreinből szavalt el egy Ady-verset, magyar nemzeti zászlóval a zakóján.

"Hagyományaimhoz híven idén is választottam egy verset a Magyar Költészet Napjára. Bahreinből jelentkezem Ady Endre Őrizem a szemed című versével" - írja a poszt mellett. Lindsay legutóbb március 15-én jelentkezett magyar költeménnyel, akkor kokárdával a zakóján Petőfi Sándor legismertebb költeményét, a Nemzeti dalt szavalta el a nemzeti ünnepnapon.

A magyar költészet napját hazánkban 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt. Mi most egy vers-kvízt hoztunk, amivel tesztelheted a tudásodat!

Leadfotó: MTI Fotóbank, videó: instagram.com/ambassadorlindsay

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...