Lifestyle

Nem elég skizofrén, de nem is elég depressziós - Életeket tesz tönkre ez a betegség

Mi a közös József Attilában, Angelina Jolieban és a Csillagok háborúja ismert karakterében Anakin Skywalkerben? A legtöbb feltevés szerint az, hogy mindegyikük hordozza a borderline személyiségzavar feltűnő jegyeit. De mi is valójában a borderline személyiségzavar? Hogyan lehet felismerni, diagnosztizálni és kezelni? Utánajártunk.

Sosem lesz eléggé skizofrén, sem eléggé depressziós

Már közel száz évvel ezelőtt is találtak a pszichiátriai osztályokon kezelt személyek között olyanokat, akik a klasszikus kezelésekre egyszerűen nem reagáltak, és bár tetten érhetőek voltak náluk neurotikus (értelmi vagy érzelmi) és pszichotikus (valóságtól elrugaszkodott) tünetek is, mégsem illetek be teljesen egyik akkoriban létező kategóriába sem - írja a mindsetpszichológia.hu. Így elhelyezték őket egy képzeletbeli, neurózis és pszichózis közötti határvonalra. Természetesen a neurotikus határtól a pszichotikusig tartó úton van még néhány állomás. Az egyik a fokozott negatív érzésekkel küzdő és kapcsolatok fenntartására való képtelenség, a másik pedig az identitásbizonytalanság, tehát önmagam és a létezésem céljának folyamatos megkérdőjelezése.

Borderline személyiségzavar skizofrén depresszió betegség lélek pszichológia

Epizódok

A borderline személyekre jellemző depressziós epizódok a világtól való elfordulás és az ebből következő magányosság érzéséből erednek. Mindezek mellett gyakran megjelennek különböző önsértő viselkedésformák, valamint az intenzív düh és ellenségesség, mint a legfőbb vezető érzelmek. A valóságban az itt felsorolt jegyek erősen összekapcsolódnak. Egy borderline személy képes mindent megtenni azért, hogy olyan kizárólagos kapcsolatokat hozzon létre, amelyekben fel sem merül az elhagyás veszélye. Ebben viszont van kettősség is. Egyrészt erős félelmet érez a lehetséges elutasítás, elhagyás miatt, ugyanakkor az a magas szintű elköteleződés, amit a kapcsolatokban elvár amellett, hogy elárasztó és elidegenítő lehet a partner számára, ő maga is szorong attól, hogy elveszíti az identitását ebben az elárasztó kapcsolatban a másik fél miatt. Nagyon gyakran önsértéssel vagy öngyilkossági kísérletekkel való fenyegetéssel próbálja lecsökkenteni az elhagyás esélyét, azt szeretné elérni, hogy akihez olyan nagyon kötődik, szó szerint megmentse őt.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.