Lifestyle

Megrázó vallomást tettek a tragédiába torkollt, több halálos áldozatot követelő koncert résztvevői

Nyolc ember meghalt és többen megsérültek a texasi Houstonban megrendezett Astroworld zenei fesztivál első estéjén, amikor az 50 ezres nyitókoncerten a tömeg agyonnyomta a színpad közelében állókat. A hírek szerint az előadó a történtek ellenére is folytatta a koncertet, a jelenlévők beszámolói szívet tépők.

Katasztrófa a zeni fesztiválon

Péntek este óriási teltház volt az Astroworld nyitóestéjén, a fesztivál alapítójának, a Grammy-díjra jelölt Travis Scott rapper fellépésén. A tömeg olyannyira összepréselődött a koncert alatt, hogy a színpad kzelében kitört a pánik, az első sorokban állókat egyszerűen összenyomták. Többen elájultak, volt, akit agyontapostak, mások szívrohamot kaptak. A mentők szinte rögtön megjelentek: nyolc halálos áldozata lett a katasztrófának, huszonöt embert szállítottak kórházba – köztük tizenegy fiatalt, akiknek leállt a szíve –, valamint mintegy háromszáz fiatalt kellett ellátni a helyszínen.

Az áldozatok egytől egyig fiatalok voltak, a houstoni polgármester, Sylvester Turner szombaton azt mondta újságíróknak: ketten 14 és 16 évesek, ketten 21 évesek, másik kettő 23 éves, a hetedik pedig 27 éves. A nyolcadik áldozatot egyelőre nem azonosították – adta hírül az Infostart.

Bár Travis Scott többször megállt a 75 perces szett alatt, a koncertet nem szakította félbe, még akkor sem, mikor megjelentek a mentőautók, és többen figyelmeztették is arra, mi zajlik a közönség soraiban. A buliról készült, nyilvánosságra került felvételek sokkolók: van, amelyiken a mentőautók tetején táncolnak rajongók, egy másikon az egyik kameraállványra felmászó fiatalok próbálják kiabálva leállítani a show-t, felhívva a figyelmet, hogy odalenn nagy baj van.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy úgy érezték, túl sok ember van összezsúfolódva, szinte mind kaotikusnak írták le a helyzetet.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...