Lifestyle

31 éves fotón ismerte fel magát anya és lánya - elakadt a szavuk, amikor megpillantották

"Én felnőttem, anya meg még mindig gyönyörű"

"Köszönöm a fényképet! Jelentem, én felnőttem (a baba), anya meg még mindig gyönyörű!” - írta Kitty Kane saját bejegyzésében. Kitty reakcióját imádták a felhasználók: bejegyzésére eddig nagyjából 14 ezer lájk és hatszáz hozzászólás érkezett. A hölgy egyébként a Testnevelési Egyetemen szerezte meg diplomáját, majd ezt követően Londonba költözött. "Azt éreztem, hogy fejlődni akarok, hogy nyelveket szeretnék tanulni és új kultúrákat megismerni” - idézi Kitty-t a Telex. A gyönyörű fiatal lány modellkarrierbe kezdett, s annak idején sokan megvádolták azon a címen, hogy kivételes külseje miatt könnyebben érvényesül majd külföldön. "Én pedig csak azért is meg akartam mutatni, hogy a nulláról indulva, hova jutok, így vagyok most háziasszony Floridában” - fejtette ki némi iróniával Kitty. Már négy esztendeje élt Anglia fővárosában, amikor 2019-ben Floridába látogatott egy barátnőjéhez. Itt ismerte meg későbbi férjét. Ezután az USA-ba költözött, ahol jelenleg személyi edzőként tevékenykedik. Íme egy fotó a sugárzóan szép nővé érett Kitty-ről:

Ma 62 éves Barbie – teljes nevén Barbara Millicent Roberts –, az egyszerre imádott és támadott legendás amerikai baba, amit 1959. március 9-én mutattak be először a New York-i játékkiállításon. A valószínűtlenül hosszú lábú és karcsú derekú babát, amely lányok egész nemzedékei számára vált példaképpé, zebracsíkos fürdőruhában, lófarkas frizurával, arany karika fülbevalókkal ismerhette meg a világ. Két verzióban volt kapható: szőke és barna hajjal.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...