Inspiráló nők

Mindenki képes rá, de nem mindenki tudja magáról - A szakember szerint ez a siker kulcsa

Tehát az egész hozzáállás kérdése?

Két alapvető szemléletmódot különböztethetünk meg Dweck professzor szerint. Az egyik a rögzült szemléletmódú ember: ez a típus minden szituációt vizsgának tekint és minden kudarc bukás a számára, egy rettenetes visszajelzés a külvilágtól, amely révén vesztessé, értéktelenné válik. Ebből következik, hogy kerülni fog minden olyan szituációt, kihívást, amely a kudarc esélyét hordozza. Félni fog a nehézségektől és biztonsági játékra megy. Ezzel megfosztja magát számtalan esélytől, amivel sikert érhetne el.

A másik tipusú a kihívást kereső szemléletmódú ember, ő másképp látja önmagát és máshová teszi a saját magára vonatkozó értékmérőjét. A kudarcot az élet részének tekinti és tanul belőle, sőt inspirálódik általa, remek fejlődési lehetőségnek tekinti, következésképpen nem fél a feladatoktól akkor sem, ha azok nehéznek tűnnek elsőre, és nem adja fel, ha valami nem sikerül. Szeret erőfeszítést tenni a céljaiért, és az erőfeszítést jó dolognak tartja, élvezettel teszi. A saját értékét ugyanis nem azzal méri, hogy milyen eredményeket ért el, hanem azzal hogy mennyit tett az elérésük érdekében. A kudracok hatására nem törik össze és minden körülmények között megőrzi az önmagáról alkotott vonzó képet.

Milyen tényezők miatt bukhatunk el a siker kapujában?

A legfőbb akadályok itt is a hitrendszerünkben, a szemléletmódunkban és az azokból következő viselkedési mintáinkban rejlenek. Az egyik legnagyobb csapda a tökéletesség csapdája.

Itt az a kérdés mi a személyiség tartópillére. Ha az, hogy olyan tükröt akarunk teremteni, amelyben magunkat tökéletesnek láthatjuk, akkor ez a tükör váratlan kellemetlenségek, nehézések hatására könnyen összetörhet és akkor összeomlik a világunk.

Ha csak akkor érezzük magunkat biztonságban és jól a bőrünkben, ha a dolgok jól mennek, labilis lesz a pszichés állóképességünk.

A ragaszkodás az elvárásokhoz és felsőbbrendűség érzéséhez, szintén kellemetlen meglepetéseket tartogathat, mert egy kudarc vagy kritika kapcsán amikor úgy tűnik, hogy a külvilág nem igazolja vissza az önmagunkról alkotott merev énképünket, ez feloldhatatlan ellentmondást okozhat bennünk. A görcsös igyekezet, hogy megvédjük az önmagunkról alkotott tökéletesség képét pedig előbb utóbb felemészti a belső erőforrásainkat.

Lehet ezt kezelni? Vannak általános praktikák?

Egy praktikát mondanék, amely magában foglalja az összeset. Ez pedig a kudarcok és nehézségek sikerré alakításának művészete.

Vagyis rájönni arra, hogy van választásunk és nem kell leélnünk az életünket úgy, hogy állandóan a gyengeségeink és a lehetséges kudarcok miatt aggódunk. A kudarcokra és a kritikákra úgy tekinteni, hogy azok nem az ellenségeink, hanem a szövetségeseink. Nem minősítenek, csupán megmutatják az utat, hogy merre érdemes fejlődnünk. A művészet abban rejlik, hogy rájövünk arra , hogy a kudarc, bár kellemetlen élmény, de nem ez határozza meg az ember értékét, ez pusztán egy átmeneti helyzet, amely megváltoztatható, csak kitartás és erőfeszítés kell hozzá, amely ráadásul még örömet is okoz.

A sikeres nők jellemzően milyen problémákba ütköznek a karrierjük és a magánéletük folyamán?

Három dolgot említenék ami gyakran előkerül minden sikeres nő életében. Ezek a sztereotípiák, a szerepkonfliktusok és a versenyfutás az idővel. A nők érzékenyebbek mások véleményére mint a férfiak, és még a siker csúcsán is jobban hat rájuk a környzetük véleménye – mondja Carol Dweck professzor.

Érdekel a téma? Olvass tovább

Laura Vanderkam: I know how she does itRoy F.Baumeister – John Tierny: Akaraterő
Carol S. Dweck: Szemléletváltás

Hiába történt rengeteg változás a nők helyzetében az elmúlt 100 évben, a negatív címkézés, az üvegplafon hatás és az alattomos sztereotípiák még mindig bekapcsolnak, gyengítik a fókuszt, eltérítik az elszántságot, megzavarják a gondolkodást. Ennek az lehet az eredménye, hogy nem marad elég mentális erő bennünk, mert a negatív címkék lerombolják az önértékelésünket –olyanok ezek mint a vírus. Bekerülnek a rendszerbe és megbetegítenek. Ennek a kezelésében is segít a fejlődő szemléletmód, ugyanis a szetereotípiák csak akkor hatnak ha komolyan vesszük a külvilág ítéleteit és érvényesnek fogadjuk el azokat, vagyis magunkban legitimáljük őket.

A szerepkonfliktusok gyakran szinte megoldhatalannk tűnő nyomást nehezítenek a nőkre. Anyaság-karrier, alkalmazkodás-vezetés, önérvényesítés- alázat, hogy csak néhány alapvető belső konfliktust említsek. Azt gondolom itt a belső bölcsességünket kell latba vetnünk és egyik minőségtől sem kell megválni, hanem a művészet abban rejlik, hogy ezeket a bennünk élő kvalitásainkat, mint a bennünk lévő erőforráasinkat, hogyan tudjuk együttműködésre bírni.

A nők gyakran úgy érzik, semmire sincs elég idejük. Ezzel hogyan lehet megbirkózni?

Az idő talán a legnehezebb és legszigorúbb ellenfél. Laura Vanderkam könyveiben sok hasznos tanácsot olvashatunk. Azt írja, a sikeres nők közül sokan úgy gazdálkodnak az idővel, hogy nem napi időbeosztást készítenek, hanem hetit. Vagyis a hét bizonyos napjain dolgoznak akár 14-16 órát is, késő éjjelig, más napokon viszont már ebéd után a családdal vannak vagy pihenésre, feltöltődésre szánnak fél napot.

Szintén hasznos praktika, ha a legnehezebb feladatot, vagy amit a legszívesebben halogatnánk, azt kora reggel végezzük el. Egyrészt mert reggel általában magasabb az energiaszintünk, másrészt mert egész napra megkönnyebülünk, ha letudtuk a nehezét.

Végül még egy megszívlelendő tanács: az igazán sikeres emberek napi 10-15 percet azzal töltenek, hogy megtervezik a napot. A sikeres nők pedig már a következő hétben is gondolkodnak.

Oldalak

Inspiráló nők
Utazás
Öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést erős széllökések, nagy mennyiségű eső és zivatarok veszélye miatt.
Sztárok
John Goodman testes alkata ellenére is meghódította az ezüstvásznat, a 2010-es években azonban az életmódvátlás mellett döntött. Erőfeszítései mára meghozták gyümölcsüket.
Lifestyle
10 meglepő NASA találmányt mutatunk, ami mára a mindennapi életünk részévé vált.