Home&Design

Feltöltődés csak nekünk: Egy szuper csajos programon jártam

Mindenkinek jár a kikapcsolódás, még neked is!

Stressz lvl. 1 millió

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem néha egyszerűen annyira jól esne egy pillanatra megállítani az időt és csak magamra figyelni. Reggel 6-kor felkelek, hogy legyen egy kis időm sportolni 7-ig, közben már nézem az e-maileket, pörgetem a híreket, majd rohanok dolgozni. Ezalatt dől rám az információ és a tennivaló mindenhonnan, és persze a munkaidő után sincs megállás. Így megy a dolog este fél 11-ig, amikor végre bezuhanok az ágyba. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy nekem egyelőre nincs egy, kettő vagy több kicsi gyerekem, akiknek szüksége lenne rám. Mi, nők, annyi mindent csinálunk egyszerre, ha a multitaskingnak szobrot állítanának, az biztos, hogy bármelyikünk tökéletes modellt állhatna hozzá.

A mai világban már sajnos napi 5 percünk sincs arra, hogy egy kicsit befelé figyeljünk és ez nagyon nem jó így, szerintem mind érezzük. Én például egy időben próbálkoztam azzal, hogy időnként beiktattam magamnak egy “Roni-napot”, amikor csupa olyan dolgot csináltam, amihez kedvem volt, jól esett. Elmentem fodrászhoz, szoliba, masszázsra, múzeumba, beültem egy kávézóba és hosszú percekig kortyolgattam a lattémat. Persze ezt sem könnyű összehozni és bevallom, sokszor beáldoztam az egészet a kötelező és halaszthatatlan feladatok oltárán. Viszont idén, ahogy elmúlt a karácsony és a lelkünket újra nyomni kezdte a tél szürkesége, megint elkezdett hiányozni valami, amiből a hétköznapokban erőt meríthetek. Szerencsére nem kellett sokáig várnom: az ölembe hullott a megoldás egy kedves meghívás formájában.

Egy nap csak nekünk

Már régen felfigyeltem egy szuper programra, a Csajszombatra, amire sajnos eddig - meglepő, nem? :) - nem tudtam elmenni. Most viszont egy nagyon kedves ismerősöm, aki nem mellesleg a rendezvény egyik anyukája, megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk az idei első alkalomra. Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, így egyenesen égi jelnek tekintettem, hogy ott a helyem. Én végül a vasárnapi pót-alkalomra mentem, ugyanis olyan sokan jelentkeztek szombatra, hogy egy “Csajvasárnapra” is szükség volt. Ahogy közeledtünk az időponthoz, a Facebookon is meghirdetett eseményben egyre csak gyűltek a szuperebbnél szuperebb programok, amellyel a részvevőknek készültek mindkét napon délelőtt 10-től délután 3-ig. Finom brunch, ékszer- és forrró csoki készítés, különleges teák, foodstyling-workshop, motivációs előadás és még profi sminkes és fotós is várt ránk - nem csoda, hogy már nagyon izgultam én is.

Egyedül mentem, mégsem voltam egyedül

Mikor vasárnap délelőtt 9.55-kor beléptem a rendezvénynek helyet adó Esetleg bisztróba, egyszerűen elakadt a szavam. Gyönyörűen megterített, tavaszi virágdíszben pompázó asztalok vártak minket. Már ettől sokkal mosolygósabb lettem. Mivel egyedül érkeztem, rögtön a kávés pult felé vettem az irányt. Még az ismerkedés is könnyebben megy egy csésze forró kávéval a kézben, pláne egy olyan elképesztően finom csokis-kókusztejes kávékoktéllal, amit a Nespresso baristái kreáltak nekem.

Tudom, sokan vagytok, akiknek nem egyszerű egyedül elmenni egy rendezvényre. Én a munkám miatt már megszoktam, hogy a barátnőim, kollégáim nélkül is gyorsan feloldódjak, de mindenki másképp éli meg az ilyesmit. A Csajszombatra is sokan jöttek barátnővel, de többen, kilépve a saját komfortzónájukból, egyedül érkeztek. Ők sem voltak magányosak egy pillanatig sem, hiszen mindenki nagyon nyitott és barátságos volt. A kávémra várva meg is ismerkedtem egy aranyos lánnyal, aki szintén egyedül jött. Leültünk egymás mellé, beszélgetni kezdtünk, így pedig már ketten voltunk. (Épp ezért nem is javaslom, hogyha nem ér rá egy barátnőd sem, az visszatartson a részvételtől.) Szuper hangulatban megreggeliztünk és még egy pohár proseccóval is koccintottunk, úgyhogy már az elejétől igazi királynőnek éreztük magunkat. A java pedig még csak ezután jött!

Öt szuper csaj, öt állomás

Szépülés és fotózás profi kezek alatt

Ha egy nőnek valami képes önbizalmat adni - a párja szerelmén és a gyerekei szeretetén túl -, az biztos, hogy a profi smink és olyan profi fotók, amelyeken a legjobb formáját hozza. Én bevallom, az ilyesmitől mindig megijedek kicsit. Fotóztak már párszor, de ritkán vagyok elégedett magammal. Ezúttal azonban rájöttem, nem volt mitől félnem. Csomor Adri sminkes szakértő kezei alatt épp olyan make-upot kaptam, ami tökéletesen én vagyok. Közben pedig tök jót beszélgettünk mindenféléről és hasznos tanácsokat is adott arra vonatkozóan, hogyan sminkeljem magam, mi áll jól. Utána jött a még izgalmasabb rész: a smink próbája élesben, azaz a fotózás a Duna-parton, a Bálna előtt. A helyszín egyszerűen kívánta, hogy az ember készítsen egy-két képet, még akkor is, ha nem nagy szelfibajnok. Ezúttal azonban nem kellett bajlódnunk a telefonunkkal, ugyanis Vass Nóri fotós még a váratlan hatalmas szél ellenére is mindenkiből kihozta a legjobbat és gyönyörű fotókat készített. Én sem vagyok a pózoláshoz szokva, de Nóri természetes és szívből jövő kedvességével pillanatok alatt segített feloldódni, így már nem is izgultam annyira a kamera másik oldalán.

Szívet melengető forró csoki

Bár a képek nagyon jó hangulatban készültek és a nap is gyönyörűen sütött, azért a januári metsző szélben igencsak átfagytam. Nem is bántam, hogy a következő állomásom a forró csoki készítés volt az 5 hozzávaló gasztroblog szerzőjével, Szabó Jucussal. Bár imádok sütni-főzni, még egy olyan egyszerűnek tűnő finomsághoz is tudott egy titkos trükköt mutatni, mint a forró csoki. Azt pedig én választhattam ki, milyen extra fűszerekkel szeretném még ínycsiklandozóbbá tenni a finomságot. A szárított, őrölt narancshéjat és a chilit választottam, mert imádom a pikáns ízeket. Jucus arra is figyelt, ha valakinek laktóz- vagy tejérzékenysége van, növényi vagy laktózmentes tejből készíthesse el a csokit, és azokra is gondolt, akik nem szeretnének plusz kalóriát bevinni a nyalánksággal, így alternatív édesítőkből is választhattunk. Mondanom sem kell: elképesztően finom lett a végeredmény!

Csajos emlékek

Gyerekkoromban imádtam az aprólékos dolgokat. Anyukámmal rengetegszer kreatívkodtunk együtt: gyöngyöt fűztünk, hímeztünk, karácsonyfa-díszeket készítettünk, tojást festettünk, origamiztunk. Már szinte el is felejtettem, milyen jó érzés és mennyire kikapcsol, ha elszöszmötölök valamilyen ötletes kézműves dologgal. Ezt a sok emléket mind felszínre hozta bennem az ékszerkészítés a következő állomáson. A PandArte dizájn blog - amelyről szerintem talán nincs is nő Magyarországon, aki nem hallott - szerzője, Bánhidi Dóri Fűzi Rékát, a Folenta Design & Jewellery ékszermárka tulajdonosát mutatta be nekünk. Segítségével nyakláncot és karkötőt készíthettünk magunknak, amelyeknek biztos, hogy mindenki a csodájára jár. (Annak sem kellett kétségbe esnie, akinek az ilyen aprólékos dolog nem a terepe, ugyanis Réka mindenben segített.) Én alig bírtam kivárni, hogy a csinos kiegészítők megszáradjanak és végre felvehessem őket!

Finomságok testnek és léleknek

Mostanában sokat küzdöttem a stresszel és ez gyakran úgy csapódott le, hogy éjszakánként felébredtem és nagyon nehezen tudtam csak visszaaludni, ha egyáltalán sikerült. Szerettem volna valami természetes módszert találni, hogy nyugodtan aludjak és kipihenten ébredjek, ezt pedig a Csajszombaton meg is találtam. Kamocsay-Beh Mariann, a Bazsalikomos Kert blog szerzője teakésztés workshoppal és egy izgalmas feladattal is készült nekünk. Egy hatalmas asztalt pakolt tele a saját kertjében termesztett gyógy- és fűszernövényekkel, amelyeket végigszaglászva kellett kitalálnunk, milyen növényről is van szó. Ez a feladat már magában is egy élmény volt, teljesen elbűvöltek minket a finom illatok.

Utána pedig Mariann segítségével elkészíthettük azt a teakeveréket - én egy nyugtató mixet választottam -, ami a legjobban megragadta a fantáziánkat. És mivel a tea és a méz olyan elválaszthatatlan barátok, mint a tavasz és a madárcsicsergés, egy kis kitérővel még különféle mézeket is megkóstolhattunk. A Délity mézei kapcsán azt is megtudtuk például, hogy egy finom melange-hoz a repceméz a legjobb választás, illetve hogy a mézet nem szabad 40 fok fölé melegíteni, mert minden értékes hatóanyag eltűnik belőle.

Szemet gyönyörködtető kompozíciók

Nagyon szeretem a szép gasztrofotókat, egyszerűen imádom az ízléses kompozíciókat. Ha sütök otthon valami finomat és még fotogénre is sikerül, mindig elszórakozom vele egy jó kép kedvéért. Persze ezt is sokat kell gyakorolni, de ha van, aki megmutasson pár trükköt és fogást, máris könnyebb az ember dolga. Nem is lehetett volna más ebben a nagyobb segítség, mint Szauer Judit, a Gasztro PR legprofibb hazai képviselője, aki gasztro styling workshopon vezetett be minket a gyönyörű tálalás és fotókészítés rejtelmeibe. Egy kis virág, néhány tányér, kávékapszulák: külön-külön egyik sem hangzik izgalmasan, ám amikor Judit elrendezte őket az asztalon, szinte műalkotássá vált az egész. Olyan meseszép képeket készítettünk, ami után garantáltan megnyalja az ujját az Instagram egész közönsége - minden pillanatát élveztem! Beszéljen is magáért ez a kép:

Elgondolkodtató levezetés

Az utolsó, de egyben legelgondolkodtatóbb állomásunk egy kerekasztal-beszélgetés volt Kollár Anna self-love coach-írónővel. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy bár nem mint évek óta közeli barátnők ültünk az asztalnál, mégis mindenki pillanatok alatt megnyílt és bátran beszélt a legbensőbb érzéseiről, gondolatairól.

Szerintem mindnyájunknak jól esett, hogy lazán és őszintén oszthattuk meg egymással, mi foglalkoztat minket a saját életünkkel kapcsolatban jelenleg, vagy esetleg hol van az a pont, ahol elakadtunk és nehezen lendülünk tovább. És bár különböző életkorban és életszakaszban tartó emberek kezdtek el beszélgetni, a végén mindenki magával vihette az egy órás coaching számára fontos mondanivalóját, ami a hétköznapokban motiválhatja. Számomra ez a kártya adta meg a választ rengeteg kérdésre:

Útravaló

Az ajándékcsomagon túl - amelybe apró kincseket és kényeztető Omorovicza termékeket is rejtettek nekünk a szervezők - valami mást is magammal vittem erről a napról. A vidámságot, a nyugalmat és harmóniát, ami körbevette az egész helyszínt és a társaságot. Azt hiszem, a Csajszombat pont erről szól: a kikapcsolódásról és feltöltődésről, amúgy lányosan. Köszönöm ennek az öt szuper csajnak, hogy ott lehettem!

Fotók: Appleheart Photography, Femcafe.hu/Sajószegi Veronika

Oldalak

Home&Design
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás