Home&Design

Bájos minigarzont hirdet fillérekért az Ikea – Pillants be a csodalakásba

Alig tíz négyzetméter az albérlet alapterülete, de minden megvan benne, ami kellhet.

Kis helyen is kényelmesen el lehet férni

Pár éve jöttek divatba az apró házak és mini lakások, melyek lényege, hogy a kis alapterület ellenére a lehető leghasznosabban használják ki a rendelkezésre álló helyet, és így alkossanak kuckós, ám praktikus otthonokat. Különösen népszerű ez a lakóforma egyes ázsiai városokban, ahol nagyon sok ember lakik kis területen. Ezt a fenomént lovagolta meg most a japán Ikea is, ugyanis pici albérleteket adnak ki Tokió nyüzsgő Sindzsuku kerületében, havonta mindössze 99 jenért, ami nagyjából 280 forintnak megfelelő összeg– a rezsi viszont az albérlőt terheli majd.

A projektnek – amiről a 444 számolt be az Insider alapján – nyilvánvalóan reklámértéke is van, ugyanis a nagyjából 10 négyzetméter alapterületű lakásokat plafontól falig saját bútoraikkal töltik ki, ezzel bizonyítva, hogy a svéd eredetű multinacionális bútoráruház termékei bármilyen körülmények között tökéletesen megállják a helyüket.

A minilakások konyhával és fürdőszobával felszereltek, a hálórész pedig a galérián található. A bérleményeket rövidtávra, 2023. január 15-ig lehet kivenni. Egyelőre egy lakás elérhető, akik szeretnének élni a lehetőséggel, azoknak le kell adniuk egy pályázatot, illetve az ingyenes Ikea Family tagságot is ki kell váltaniuk. Az áruház helyi szóvivője nem árulta el, hogy hányan jelentkeztek a felhívásra, de szerintünk biztosan sokan lecsaptak erre a kihagyhatatlan ajánlatra.

A cég nyilvánosságra hozta a minigarzon alaprajzát, illetve egy videót is készítettek, amiben Blåhaj, a plüsscápa alakítja a lakást bemutató ingatlanügynököt.

Lapozd fel a galériánkat!

Jobb ingatlanügynök nem is tudná bemutatni a minilakást, mint Blåhaj, a plüsscápa.
Kattints a további képekért!

Te is imádod a lekerekített, színes hűtőszekrényeket? Akkor a többi retró darabért is oda leszel. Olvass tovább!

Leadfotó: instagram.com/ikeajapan

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...