Home&Design

Közel 40 kortárs formatervező alkotásait csodálhatjuk meg az idei 360 Design Budapesten

28 hazai, köztük 6 tehetséges pályakezdő és 10 regionális designmárka alkotásait tekinthetik meg testközelből az érdeklődők október 4-10. között ingyenesen a Bálna Budapestben.

Egész héten át látogatható

Egy év után ismét megnyílt a Magyar Divat & Design Ügynökség által megálmodott és megvalósított, új, innovatív és fenntartható formatervezési irányokat bemutató, ingyenesen látogatható 360 Design Budapest kiállítás. Az esemény megnyitóján Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója mellett Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapítója és igazgatója, valamint Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke mondott beszédet. A kiállítás olyan tervezők munkáit mutatja be, akik a formatervezési korszellem ragyogó úttörői és ezáltal friss lendülettel hívják fel magukra a figyelmet. A design iránt rajongók az online és offline tárlat megtekintése mellett exkluzív tárlatvezetéseken és edukációs kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, továbbá a rendezvény második napján akár személyesen is megismerhetik a tehetséges alkotókat a „Meet the designer” program keretében. A rendezvény helyszíne idén a Bálna Budapest, ahol egy teljes héten át – október 4-10. között – várják a design iránt érdeklődő nagyközönséget a kortárs design alkotások. Az esemény célja továbbra is a magyar és regionális formatervezők széleskörű ismertségének növelése, a hazai design márkák nemzetközi piacra lépésének elősegítése, valamint felhívni a figyelmet a minket 360 fokban körülvevő design mindennapokban betöltött szerepére.

360 Design Budapest kiállítás megnyitó design

Idén több magyar és nemzetközi design eseménnyel és szervezettel együttműködve, olyan programot szerettünk volna létrehozni, amely Európa szerte kiemelkedő turisztikai vonzerővel bír és különböző dimenziókban szemlélteti Közép-Európa designipari kulturális gazdagságát. Az Art Market Budapest, illetve Budapest Design Week rendezvényekkel stratégiai partnerként támogatjuk egymást, amelynek köszönhetően új kapuk nyílnak a képzőművészet és iparművészet kapcsolódására. A második 360 Design Budapest kiállítás nagyobb területen, több designerrel, összművészeti jelleggel valósul meg, ezáltal még inkább előtérbe helyezve a kortárs design jelentőségét "– mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.

Négy tematikus kiállítótér

A designszakma kiemelkedő szereplőinek munkáit négy tematikus kiállítótérben mutatja be a rendezvény, ezek a konstruktőrök/manufaktúrák, a developerek/tervezők, a környezet és anyagtudatos design és a limitált szériás, már-már műtárgy értékű iparművészeti termékek. Koncepcióját tekintve, az idei kiállítás visszatalál a természethez és középpontba kerül a környezettudatosság és az újrahasznosítás. Az elmúlt időszak az újfajta megközelítések időszaka volt és ahogy a háztartásokban nagy szerepet kapott az otthonok újragondolása, a hazai és regionális tervezők 2020-21-ben készült termékeire is jellemző ez a friss és új szemlélet. Ezt az újgenerációs tervezői látásmódot hozza a kiállítás párhuzamba a víz ciklikus attitűdjével, mely a termékek életújtában is megfigyelhető. Az installációs elemek leginkább újrahasznosított anyagokból készültek, vagy maguk az elemek kerülnek később újrafelhasználásra. A rendezvény keretében megvalósulnak a HFDA Academy: design DIALOG, több részből álló edukációs jellegű kerekasztal-beszélgetések is, magyar és regionális szakemberek részvételével. A beszélgetések időpontjáról és a tárgyalt témakörökről a kiállítás honlapján érhető el bővebb információ.

360 Design Budapest kiállítás megnyitó dizájn

A kiállításról készült fotók az alábbi galériában tekinthetők meg:

Kattints a további képekért!

Október 4-én elstartol a 360 Design Budapest kiállítás, melyen idén is központi szerephez jutnak a V4-es országok tervezői, ezért a magyar designerek sorát cseh, lengyel és szlovák alkotók munkái egészítik ki, hogy élénk és sokszínű képest fessenek a közép-európai designipar izgalmas megkülönböztető jegyeiről. Kíváncsi vagy rá, milyen márkákkal ismerkedhetsz meg az esemény alatt? Máris mutatjuk.

Forrás és fotók: HFDA

Oldalak

Home&Design
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.