Fashion&Beauty

Halmoztuk az élvezeteket! - Ezek voltak a kedvenc kiegészítőink 2015-ben

Az idei év azoknak kedvezett, akik szeretik magukat mindenféle csecsebecsékkel kidíszíteni. A kiegészítőtrendek idén a több több elvét követték, halmozhattuk az élvezeteket. Mutatjuk 2015 legmenőbbjeit.

Tavasz

A tavasz frissesége a trendeken is meglátszódott, kiegészítők sokasága került fel a csuklókra, nyakakra, hajakra. Az egyik legemlítésreméltóbb a statement fülbevalók előretörése volt, amit a Nagy Gatsby című filmnek köszönhetően a hollywoodi aranykor csillogásával is felruháztak. A nagy fülbiket nem kell párban hordani, felemásan még rockosabb külsőt ad. A másik őrület tavasszal az órák és karkötők eszement párosítása volt, vagyis inkább egymásra halmozása, ugyanis 2-3 karkötőnél kevesebbel már nem is volt érdemes kilépni az utcára.

Nyár

A nagy meleg idén a hippidivat virágzását hozta, a fesztiválokon feltűnt a 80-as évek divatja is. A színes és egyszínű virágkoszorúk úton-útfélen szembejöttek velünk. A másik kedvenc kiegészítőnk a gyerekkorunk tetkó nyaklánca volt, ami teljes pompájában visszatért a divatba. Kicsit fel lett turbózva, ugyanis kövekkel és több nyaklánccal feldobva teljesen más összhatást érhetünk el vele, mint a kedvenc fiatalkori "tetkónkkal".

Fotó: pinterest.com, blogs.nordstorm.com, stylecaster.com, bustle.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...