Fashion&Beauty

Visszatért a divatba a nagymama harisnya - Elképesztően formás lábakat csinál!

Ezek a harisnyák, amelyeket egykor a „nagymama-stílus” jelzővel illettek, mára a trendek csúcsára kerültek. Egyfajta vintage eleganciát sugároznak, amelyet a divatvilág modern vonalakkal és merész kombinációkkal értelmezett újra.

A múltból a vörös szőnyegre

A divatvilágban mindig van helye a nosztalgiának, és most éppen a nagymamáink által kedvelt fényes harisnyák tértek vissza – ráadásul nem is akárhogyan! Az elmúlt hónapokban a legnagyobb sztárok, köztük két meghatározó divatikon, Sabrina Carpenter és Taylor Swift is magukévá tették ezt a trendet. Megjelenésükkel új életet leheltek ebbe a klasszikus darabba, és egyúttal elérték, hogy a fiatalabb generációk is rajongva fedezzék fel a fénylő harisnyák elegáns és sokoldalú báját.

A fiatalok szinte azonnal beleszerettek a sztárok által népszerűsített trendbe, és a közösségi média felületeken keresztül igyekeztek kideríteni, hogyan érhetik el ők is a hírességek által megidézett tökéletes megjelenést. A közösségi médiában időről időre feltűnnek kérdések, amelyek pillanatok alatt nyomozók ezreit mozgósítják. Így történt akkor is, amikor egy TikTok-felhasználó megosztotta elmélkedését: Miért van a popsztároknak mindig tökéletesen fénylő lábuk a színpadon? Kérdésével együtt Sabrina Carpenter és Taylor Swift képeit is bemutatta, amelyek egyértelműen megmutatták a sztárok ragyogó lábát. A választ pedig a kommentelők szállították.

Kattints a galériára!

Ahogy a TikTok-videó vírusként terjedt, a felhasználók gyorsan megosztották tudásukat a témában. A legtöbben arra jutottak, hogy a sztárok a fényes hatást speciális harisnyákkal érik el. A hírességek körében rendkívül népszerű márka, a Capezio, 2023-ban egy Instagram-posztban maga is megerősítette, hogy az Ultra Shimmery Tights és a Professional Fishnet Tights típusú harisnyáik különösen kedveltek a táncosok és előadók körében.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Getty Images / Emma McIntyre/TAS24

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Fashion&Beauty
Sztárok
I Dzsongdzse napjaink legfelkapottabb és legismertebb koreai színésze, aki olyan nagy sikerű sorozatokban szerepelt, mint amilyen a Nyerd meg az életed és Az akolitus.
Sztárok
A Séfek séfe rajongók szerint vannak olyan dolgok, amiket Wolf András nem mond ki a távozása után, mert túl diplomatikus.
Utazás
A tilosban parkolást sok szankcióval büntetik, de az már sokak szerint is átlép egy határt, ha kilyukad az autó gumija emiatt.
Sztárok
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest egyik termét. Zendayát egyik állandó magyar hangja, Törőcsik Franciska színésznő köszöntötte Budapesten.
Egészség
Egyre jobban imádjuk, ha friss fűszert őrölhetünk, de ezeknek a használata során műanyagdarabok kerülhetnek az élelmiszerbe.