Fashion&Beauty

Jön az új okosóra? - A világ legnagyobb ékszer és órakiállítása hamarosan megnyitja kapuit

Elkezdődött a visszaszámlálás az ékszer és óraipar legfontosabb trendteremtő showjára, a Baselworld 2016-ra. Kíváncsian várjuk, hogy a világ óra és ékszerkészítői 2016-ban is elkápráztatnak-e minket újdonságaikkal.

Mi lesz az okosóra utódja?

Svájc 2016 márciusában ismét megrendezi világhírű és egyben trendteremtő Baselworld óra és ékszer kiállítását. Az egy hétig tartó fényűző show keretein belül a legnagyobb óra és ékszer márkák képviseltetik magukat. 2016-ban is számíthatunk újdonságokra és meglepetésekre az ékszerek és órák világából. Ugyan még nem árultak el részleteket a rendezők, de annyi már kiszivárgott, hogy a tavaszi rendezvényhez hasonló nagy durranással rukkol majd elő valamelyik nagy óragyártó cég.

2015 újdonságát is itt jelentették be

Idén március végén például a népszerű TAG Heuer óracég, a Google és az Intel jelentette be együttműködését egy az Intel technológiáján és az Android Wear szoftveren alapuló svájci okosóra kifejlesztésére. A cégek egyesítették a luxusóra-készítés, illetve a szoftver- és hardvergyártás területén meglévő szakértelmüket, mely együttműködést a márciusi óra és ékszerkiállításon jelentették be ünnepélyes keretek között.

Kíváncsian várjuk, hogy 2016-ban milyen trendteremtő újdonságokat láthatunk majd az ékszerek- és órák világából.

Ha te is kíváncsi vagy a jövő évi újdonságokra, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ez is érdekelhet: Díszítsd magad úgy, mint egy karácsonyfát - Moschino is ezt vallotta

Fotók: cio.com, Baselworld; leadfotó: Baselworld

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.