A résztvevők közel fele (45,2%) negatív érzéseket fogalmazott meg étkezési szokásaival kapcsolatban, például azt, hogy nem képes élvezni az ételeket. Ezzel szemben csak 23,8% osztott meg pozitív nézeteket az evésről, mint például az ételek és a főzés szeretete. Azok a modellek, akik negatívan nyilatkoztak evési szokásaikról, gyakran számoltak be testképzavarszerű tünetekről és hajlamosak voltak a túlevésre is. 78,6% említette, hogy szigorúan kordában tartja az ételfogyasztását, gyakran kihagyja az étkezéseket, vagy nagyon keveset eszik. Emellett 27,4% minimál diétán volt, például napi három almát evett, míg 40,5% extrém módon redukálta a kalóriabevitelt. Körülbelül 22,6 százalékukkal fordult elő, hogy elvesztették az étkezés feletti kontrolljukat, gyakran tapasztalva falási rohamokat, önhánytatást, extrém diétát követve vagy éppen túlzott testmozgást végezve.
Fotó: Pinterest