Újra megnyit a Fogasház - heti programajánló

Ismét rengeteg mozifilm vár minket a héten, de az Ernst Múzeum is most ünnepli 100. születésnapját, így a héten is bővelkedünk, a rengeted programban.

Hétfő (09.10.):
Kínai, elvitelre c. filmnek nem a címe hangzik érdekesen. Roberto, a meglehetősen unalmas és magányos életet élő szerszám bolt tulajdonos találkozik Junnal, aki éppen akkor érkezik Kínából. Jun egy szót sem beszél spanyolul és a rokonait keresi meglehetősen kevés sikerrel. Roberto kénytelen befogadni a Junt, aki fenekestől felforgatja az életét.

További információ: Katt ide!
 

Egy másik film  A szerelem három évig tart. A történet szerint egy fiatal pár becsvággyal és lelkesedéssel vág bele közös életükbe, és az örök szerelem reményében összeházasodnak. Házaséletük azonban három év elteltével zátonyra fut, s a válás árnyékában a fiatal és kiábrándult Marc kidolgoz egy teóriát, amely szerint minden szerelem csak három évig tart. A szavatossági idő lejárta pedig garantált. Ám a szinglik közösségében újfent ismerkedni kezd, s egy lánnyal való találkozása felcsillantja az újabb szerelem lehetőségét. Lehet, hogy a nagy Ő-vel még csak most találkozott? Barátai hisznek a szerelemben és az ő szerelmükben is - ami talán nemcsak három évig tart.

További információ: Katt ide!

Kedd (09.11.):
Megnézhetünk egy remek kiállítást a párizsi Gustav Mahler Zenei Archívum gyűjteményéből a Művészetek Palotája Előcsarnokában. A nagy művészek életműve számtalan forrásból és hatásból táplálkozik. Gustav Mahler művein olyan eredendő hatások hagytak nyomot, melyek beépültek zenéjének szövetébe, és egyszerre kölcsönöznek egyedi és eredeti hangot az életműnek.

További információ: Katt ide!

A Láthatatlan ember arcai c. kiállítás is izgalmasnak ígérkezik. Egy évre újra a fővárosba költözik Gárdonyi Géza, az egri remete, mert az Egerben található írói hagyatékából a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Dobó István Vármúzeum közösen készít kiállítást.

További információ: Katt ide!

Szerda (09.12.):
Városszerte ingyen fogkefék viszik a hírt – újranyit a Fogasház! A Nagy Fogmosás c. Fesztivál hivatott megünnepelni mindazt, amin keresztül ment az elmúlt hónapban és egyben az új, letisztult zenei irányvonalat is igyekszik bemutatni. A jó ízlés határain beül megszépült terek, egy emeletnyi új négyzetméter, a szokásos workshop-ok, film-klubok és színházak, ping-pong – a jó szokásait megtartó befogadó tér megszépült és kibővült.

További információ: Katt ide!

 

Az amerikai dallamos rockzene egyik kultikus bandája, a lassan két évtizede működő Lillian Axe először jár a magyar fővárosban. A Club 202-ben további négy külföldi csapat színpadra lépése teszi teljessé a koncertélményt.

További információ: Katt ide!

Csütörtök (09.13.):
Csütörtökön 2 mozi premier is vár minket a mozikban. Az egyik az Édesnégyes, Emily Blunt főszereplésével. Jack éppen magánéleti válságban van, amikor régi barátja Iris azt tanácsolja neki, hogy vonuljon el egy kis időre Iris családjának a hétvégi házába. Jack megfogadja a tanácsot, de megérkezvén döbbenten tapasztalja, hogy Iris nővére, Hanna ott van a házban. Hanna is lelki problémákkal küzd, ezért vad tequilázásba kezdenek, majd együtt töltik az éjszakát. Reggel váratlanul betoppan Iris és olyan érzelmi láncreakciót indul el, ami mind hármójuk életét megváltoztatja.


További információ
: Katt ide!

A másik premier a Kaptár 5, Milla Jovovic főszereplésével. A tavaly bemutatott a Kaptár: Túlvilág 3D ugyan az amerikai közönségnek nem nagyon jött be – 60 millióért váltottak rá jegyet – a nemzetközi piacon szépen teljesített, és az összeg közel négyszeresét, 236 milliót hozott.
Paul WS Anderson rendezői illetve produceri részvételéről még nem esett szó, mint ahogy Alice további kalandjainak részletei sem kerültek napvilágra.

További információ: Katt ide!

Péntek (09.14.):
Metropolis Landscapes / Nagyvárosi tájképek címmel nyílt kiállítás, melyen Lotta Nieminen finn művész limitált szériás szerigráfiáit mutatja be. A kiállításon látható Lotta külön erre az alkalomra készült, a budapesti városi látkép által inspirált sorozata.

További információ: Katt ide!

Nagyszabású gasztronómiai és kulturális fesztivál keretében mutatkozott be a Világbüfé kezdeményezés a Hajón, amely az Európai Unión kívüli országok és nemzetek ételeit kínáló budapesti éttermeket, kifőzdéket és büféket mutatta be. Ezúttal képi ízelítőt kapunk a megannyi helyszínen párhuzamosan zajlott, az A38 Hajón révbe ért fesztivál eseményeiről, különlegességeiről, csúcspontjairól.


További információ
: Katt ide!

Szombat (09.15.):
Százéves az Ernst Múzeum! Szeptember közepén művészek népesítik be a Nagymező utca Andrássy út és Király utca közötti szakaszát. Szombaton és vasárnap képzőművészeti akciókkal, irodalmi, tánc- és gyerekprogramokkal, filmvetítéssel, tárlatvezetéssel és koncertekkel ünneplik a múzeum alapításának centenáriumát.

További információ: Katt ide!

Vasárnap (09.16.):

Az ExperiDance tánctársulat első egész estét betöltő produkciója, a magyar történelmet dolgozza fel 21 képben, a honfoglalástól napjainkig, 500 kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére épülve. A mű díszletparkja, fény képei a 400. előadás tiszteletére újragondolásra kerültek. Indulása óta felnőtt egy új generáció.

További információ: Katt ide!

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...