Slow life, mozgalom a tartalmas életért

A XXI. században, bizony már nem egyszerű megállni egy pillanatra és élvezni a természet szépséget, a napsütést, a pillanat örömét. A Slow life erre akarja felhívni a figyelmet, és próbál rávenni minket, hogy szakadjunk ki a felpörgetett világból. A jelmondatunk: éld az életet, legyen!
Mi is a Slow Life? 
Az elgondolás nem messze tőlünk, egy temperamentumos országból indult, ahol ízletesek az ételek, gyönyörű a nyelv, az emberek pedig imádnak, kézzel-lábbal magyarázni. Az olasz konyha pillanatok alatt levette a lábáról a világot, és rövid időn belül, nem maradt olyan ország, ahol ne találnánk meg, ennek a mediterrán országnak a specialitását.
Mikor indult a mozgalom? 
A 80-as években, ebbe az idilli környezetbe, Rómában, megpróbáltak nyitni egy gyorséttermi láncot, mely kiváltotta az olasz emberek ellenszenvét. A jelenetre ma is emlékeznek, hiszen az olaszok által annyira kedvelt penne vált a demonstráció eszközévé. A penne dobálásnak meg is lett az eredménye, és sikerült felhívni a világ figyelmét, a Fast Food éttermek olyan gyors terjedésére.
A mozgalom 1999-ben indult el, amelynek elsődleges célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a nagyvárosiasodás ellen. Akik a mindennapjaikat a város felgyorsult világába élik, nem képesek egyszerűen elszakadni ettől a normától, kicsit kikapcsolni, és megpróbálni élvezni az életet. A mozgalom leginkább a helyi sajátosságok védelmére irányul, arra, hogy megpróbáljuk, megvédeni az országunk termékeit, és felvenni a harcot, a külföldről érkező árukkal szembe.
A Slow Food mozgalom nem maradt magára, az élet más területén is kiválóan tudták alkalmazni. Ilyen például a Slow Travel, mely igen izgalmas lehetőség, egy-egy utazás kapcsán. Valószínűleg igen sokan látták a Holiday című filmet, ahol a két főszereplő házat cserél, ahelyett, hogy szállodába szállna meg az utazás során. Ennek köszönhetően, könnyedén el lehet vegyülni a helyiek között, megismerkedni az ország temperamentumával, a nyelvvel. Egy –egy országba megérkezve lehetőség nyílik rá, hogy kerékpárt bérelve beutazzuk a környéket.
Az élet olyan területén is szerepet kapott a mozgalom, mint például a gyermeknevelés. A Slow parenting, arra szólítja fel a szülőket, hogy próbálják meg kissé szabadjára engedni a gyermeküket, ahelyett, hogy megpróbálnák megtervezni minden percüket. A gyermekeknek lehetősége adódik, hogy felfedezze saját magát, mire képes, miben tehetséges.
Ismerünk még olyan megmozdulást, mint a Slow Design, ahol a tervezők szabad kezet kapnak, és a helyi igényeknek megfelelően képesek megtervezni a ruhákat. Ilyen esetben, hangsúlyozni próbálják, a helyi jelleget, népi szokásokat. Izgalmas ruhakollekciók szoktak a kifutókra kerülni.
A Slow Media, arra buzdítja az embereket, hogy kevesebb legyen a tévé, DVD, számítógép, illetve a telefon használat. Ehelyett próbáljunk meg többet foglalkozni a gyermekeinkkel, a családunkkal. Egy- egy tavaszi délutánon, jobban esik a számunkra, ha fogjuk magunkat és kimozdulunk a természetbe, ahol élvezhetjük a minket körülvevő csodákat.
A Slow art, vonatkozik a művészre, illetve a befogadóra. A kulcsszó itt is, az élvezet. A lényeg, hogy próbáljunk meg minél több időt szánni ezen fajta élvezetekre.  
A mozgalomban 16 ország, és több mint 120 város vesz részt. Elismerésül pedig megkapták a mozgalmat jelképező csigát. Magyarország sem maradt ki a mozgalomból, ahol elsőként Hódmezővásárhely került fel a listára.

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.