Néhány ügyes tipp az apróságok tárolására

Szanaszét gurulnak az asztalon az ékszereid? Tele van a polcod mindenféle csecsebecsével, amiket már évek óta nem használtál? Az íróasztalodon nagy halmokban állnak az össze-vissza ragasztgatott post-itek, és soha nem találsz egy tollat, pedig múltkor vettél egy százas csomaggal?

Az ember lánya általában már gyerekkorában elkezdi gyűjteni az aoróságait, személyes tárgyakat, emlékeket, amit az évek múlásával sincs szívünk kidobni, vagy épp a mindennapi élethez szükséges tárgyakat vagyunk képtlen rendben tartani, és hiába a szándék, fél nap után ugyanolyan káosz van a szobában vagy az íróasztalon. Pár tippel segítünk, hogy picit könnyebben menjen a rendszerezés, és szívesebben térj haza kuckódba!

Elegáns láda a háloszobába
Az épp nem használt ágyneműk, pokrócok, plusztakarók számára is tökéletes, de gyakorlatilag azt tartasz benne, amit csak akarsz, mert mindent elrejt takarosan a kíváncsiskodó szemek elől. Ráadásul többfunkciós, hiszen ha masszív darabot választasz, akkor ülőkeként is funkcionál vagy ráteheted a tetejére kedvenc plüsseidet, könyveidet, helyettesítve az éjjeli szekrényt.

Falikép az íróasztal fölé
Ha hazaviszed a munkát, netán csak kedvedre kreatívkodnál az íróasztalodon, esetleg eljött az ideje, hogy rendszerezd az e-malijeidet, de a rumlitól egyszerűen nem férsz hozzá a gépedhez, jó megoldás egy parafatábla vagy fémtábla, hogy dolgaid egy részét a falon tárold, ezzel is helyet spórolj. Ide teheted az emlékeztetőidet, hogy szem előtt legyenek, a sebtében felírt jelszavakat, egy kis tartóban a tollakat, de akár az ékszereidet is felakaszthatod szép sorban, a lehetőségek tárháza szinte határtalan.

Doboz, doboz, doboz bárhova
A klasszikus megoldás sosem lesz idejétmúlt, meg mi is lenne annál egyszerűbb, mint besuttyantani egy csinos dobozkába a holmit, és fel a polcra vagy az ágy alá. De ha mutatós dobozt szerzünk be, szép dísze is lehet a lakásnak, és szabályos alakja miatt még sokféleképpen fel lehet használni. Például egy szép terítővel lefedve dohányzóasztal válhat belőle, ügyesen kombinálva pedig akár térelválasztóként is funkcionálhat.

Ékszeres képkeret
A nyakláncokat úton-útfélen minden kiálló tárgyra fel lehet akasztani, ezt már kis korunkban is megoldottuk. Ennél egy fokkal nehezebb a fülbevalók tárolása, főleg ha nem akarunk minden egyes indulás előtt hosszú percekig turkálni az ékszeres dobozban, ahol a káoszban odahajigált fülbevalók imádnak összeakadni egymással. Végy egy képkeretet, régit, újat, egyszerűt vagy bonyolultat, azt te döntöd el, és erősíts rá (nem kell rászögelni, elég akár pillanatragasztóval, hiszen nem olyan nagy súlyt fog tartani) hátulról olyan szövetet, amibe bele tudod akasztani a fülbevalót (tehát kicsit ritkább szövésűt). Ez is lehet színes, mintás, vagy épp sima natúr, amit majd a színes csecsebecsék dobnak fel.

Oldalak

Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.