Meglepő tények és érdekességek az Olimpiáról

2012. július 27-től augusztus 12-ig az egész Föld figyelme Londonra, illetve a XXX. nyári olimpiai játékokra szegeződik. Íme, az ötkarikás játékok szimbólumai, motívumai, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a sportesemény.

Olimpia
A játékok eredetét 3 mítosz lengi körül. Az egyik Zeusz nevéhez fűződik, aki megbirkózott apjával az isteni trónért. A másik Pelosz nevéhez fűződik, aki egy kocsiversenyt vívott a szépséges királylány kegyeiért, a harmadik pedig Heraklészhez fűződik, aki az egyik próbatétele után elfoglalta Éliszt és a győztes zsákmányából Olümpiában megalapította a versenyeket.
Az első olimpiai játékokat i. e. 776-ban tartották Olümpiában és négyévente rendezik meg. Az újkori olimpiai játékokba már új hagyományok épültek be, mint a nyitó- és a záróünnepségek, vagy az érmek ünnepélyes átadása.
A téli és a nyári olimpia kiterjedése és méretei messze elmaradnak egymástól. A 1948 óta a II. világháború sérült katonáinak gyógyulását sportversenyekkel javították, így a nyári olimpiát a paralimpiák követik. A 2012-es nemzetközi sporteseményen London lesz a házigazda, aki már harmadszorra vendégeli meg a világ sportolóit. London városa Olimpia Zónába, Folyami Zónába és Központi Zónába lett bekategorizálva a versenyszámok ideje alatt. A londoni játékokra a város 9,345 milliárd fontot fordított.

Olimpiai láng
A mozgalom egyik fontos jelképe a négyévente fellobbanó láng a kontinensek közötti egységet, a harmóniát és a békességet jelképezi. Az 1928-as amszterdami olimpia óta a játékok szerves részét képezi a fáklyafutás és a nyitóünnepségen a tűz meggyújtása. A játékokat megelőzően Olümpiában, a Héra istennő 2600 éves temploma előtt jelmezben, rituálé közepette gyújtják meg a fáklyát és a Földön körbe egymást váltva futók juttatják el a rendező városig. A nyitóünnepségen a stadionban elhelyezett hatalmas fáklyát gyújtják meg, ami a játékok végéig lobog. 2012-ben a fáklyát biztonsági okokból, csak a rendező országban viszik körbe. Az utóbbi évtizedekben bevett szokássá vált, hogy a lángot a játékok nyitóünnepségének csúcspontjaként a sportélet egyik világszerte ismert szereplője, vagy az ország sporthíressége gyújtja meg, amit általában titokban tartanak.

Öt karika
Az egyik legismertebb szimbólum az olimpiai karikák, amelynek alapítója és tervezője Pierre de Coubertin báró volt. Ez az öt egybefonódó karika szimbolizálja az öt kontinens egységét, vagy egy másik feltevés szerint a sport alapelveit szimbolizálják (szenvedély, hit, győzelem, munkaerkölcs, sportszerűség). Fehér alapon, vörös, kék, zöld, sárga és fekete karikák vannak, amelyek az 5 földrészt testesítik meg: a vörös Amerikát, a kék Európát, a zöld Ausztráliát, a sárga Ázsiát, a fekete pedig Afrikát képviseli. A fehér háttér, pedig az országok közötti békét, barátságot jelképezi. Érdekesség, hogy a színek közül legalább egy a világ minden nemzetének zászlajában is szerepel. Ez az olimpiai jelvény szerepel a zászlón is, amelyet első alkalommal 1920-ban használtak, azóta a nyitóünnepségen felvonják, a záróünnepségen pedig levonják.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.