Legjobb népszokásunk, a torkos csütörtök

Biztosan sokan hallottak már a torkos csütörtökről, de talán annál kevesebben tudják, vagy sejtik, hogy mivel is függ össze. Ez nem más, mint a lassan feledésbe merülő magyar népszokások egyike, a farsang.

 

A nagy zabálás

A torkos csütörtök tulajdonképpen a farsang napjainak egyike, melynek az volt a lényege, hogy a közelgő nagyböjt előtt ezen a napon még jól belakmározhassanak az emberek mindenféle zsírban és húsban gazdag, valamint a farsangi időszakhoz kötődő ételekből. Ekkor megengedett volt a szokásosnál kicsit mohóbb étkezés.

Hazánkban a 20. század második felében bekövetkezett politikai változások módosították a farsangi szokásokat, így torkos csütörtök hagyománya megkopott, majd elhalt. Évekkel a rendszerváltás után a Magyar Turizmus Rt. kezdeményezésére éledt újra, egyfajta reklámfogásként, hogy minél több embert csalogathassanak az éttermekbe, de ugyanakkor a hagyományt is újjáélesztették, valamilyen formában.

Melyik csütörtök a torkos?

A torkos csütörtök eredeti napja valószínűleg a hamvazószerda - farsangi időszak utáni első nap - előtti csütörtök lehetett, mivel azokban az országokban ahol a hagyomány nem szakadt meg, ott még mai napig is erre a napra esik. Magyarországon azonban a hamvazószerda utáni csütörtökre tették újjászületése után - ez azonban több mint valószínű hogy téves időpont. Már csak azért is, mivel a hamvazószerda előtti napon lehetett utoljára húsos ételt enni, azaz húshagyó kedden, majd ezután következett a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt.

Ezen a napon az asszonyok többször is elmosták edényeiket, nehogy hús- vagy zsírmaradványok kerüljenek a nagyböjt ételeibe, így aligha lehetett a mainál jóval vallásosabb és erősebben tisztelt néphagyományok idején a torkos csütörtök a nagyböjt idején. A keresztény világban a torkos csütörtök általában a karnevál első napja, mely hagyományosan a farsangi időszak utolsó három napja, mely a farsangvasárnaptól a húshagyó keddig tart. Az ezt követő pénteken a katolikus szabályoknak megfelelően Jézus halálára emlékeznek böjttel, majd egészen kedd reggelig tartották a mulatságokat.

Az idei torkos nap

Idén kis hazánkban a torkos csütörtök március 10-re esik, amikor országszerte várják a különböző éttermek és egyéb vendéglátóipari egységek vendégeiket, hogy féláron tömhessék meg magukat. Évek óta több százezren látogatnak el a csatlakozó éttermekbe, hogy éljenek a lehetőséggel. Ha valaki nem szeretne lemaradni semmiről, akkor érdemes asztalt foglalni még időben. Az éttermek listájáról pedig az interneten is könnyen tájékozódhatunk.

Oldalak

Egészség
Talán sosem gondoltad volna, de bőrünk bizony rengeteget elárul egészségügyi állapotunkról, olyannyira, hogy egy bőrgyógyász már ránézésre is meg tudja állapítani, ha valamilyen komolyabb...
Lifestyle
Vannak bizonyos élelmiszerek, amiket a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként nagyon is érdemes beépíteni az étrendbe, különösen azoknak, akiknek hosszú időn át rossz a hangulata.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.