Gyilkos Joe nem könyörül - Mozipremierek a héten

Ezen a héten megérkezik a hazai mozikba a több Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt új amerikai opusz a Bin Láden utáni hajsza részleteivel, megcsodálhatjuk Matthew McCounaghey-t az Ördögűzó alkotójának új filmjében Gyilkos Joe szerepében. Fellélegzésképpen pedig beülhetünk a Förtelmes főnökök rendezőjének új filmjére, illetve derülhetünk egy fantasztikus francia vígjátékon is.

Személyiségtolvaj
A förtelmes főnökök után Seth Gordon újabb filmet szállít a szirupos vígjátékok ellen lázadó közönségnek. Ezúttal egy igaz történet alapján forgatott fantasztikus vígjátékot élvezhetünk, ahol hősünk a Jason Bateman által alakított Sandy Bigellow Patterson egy hétköznapi számlakezelő, akinek békés, gondosan összespórolgatott pénzének köszönhetően anyagi biztonságban töltött átlagos napjaiba belekontárkodik egy idegen. Az Államok másik felén Diana (Melissa McCarthy) élvezi az életet, annyit költ, amennyit csak akar, megveszi, amit csak megkíván, mindezzel a probléma csupán az, hogy vásárlásai fedezetéhez nem saját számláját használja, hanem a Sandy Bigellow Patterson nevére szólót. Mikor kiderül a turpisság, az igazi Sandy útnak indul, hogy visszaszerezze személyiségét, ami nyilván nem lesz túl egyszerű, hiszen neve újdonsült tulajdonosának esze ágában sincs visszaadni a frissen szerzett boldog életét.

Gyilkos Joe
A cím alapján egy egyszerű gyilkolászós horrorra asszociálhatnánk, ám a történet ennél cseppet bonyolultabb. Az Ördögűzővel iskolát teremtő William Friedkin új filmje nem egy könnyed esti kaszabolós mozi, amit popcornt majszolgatva nézünk. A történet szerint Chris, a fiatal drogdíler zűrbe keveredik, és pénzre van szüksége, különben nagyon csúnyán rá fog járni a rúd. Némi tanakodás után kipattan a nagy ötlet: anyjának van életbiztosítása, öljük meg, és huss, a pénzügyi problémák már el is szálltak. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy anya apa első felesége volt, akit senki sem kedvel túlságosan, tehát a kis család minden tagja helyesli a gyilkossági tervet. Ekkor jön a mellékállásban bérgyilkos, főállásban zsaru Gyilkos Joe, hogy segítő kezet nyújtson. Ám ő nem dolgozik ingyen, és bankók híján a fiatal főhős húgát, Dottie-t szemeli ki fedezetnek. És ezen a ponton a film elszabadul, az indulatokkal együtt. Matthew McCounaghey hátborzongató az enyhén pszichopata szépfiú szerepben, mellette szintén remek alakításokat láthatunk az Emile Hirsch, Juno Temple, Thomas Haden Church és Gina Gershon által alakított Smith-családban.

Zero Dark Thirty: A Bin Láden hajsza
Több Oscar-díjra is esélyes film: többek között a legjobb forgatókönyv, legjobb film, illetve legjobb női főszereplő kategóriákban is jelölt a Bin Láden hajsza több mint egy évtizedes történetét feldolgozó mozi. A bombák földjén rendezőnője, Kathryn Bigelow ezúttal nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint az egész világ által nyomon követett embervadászatról, és végül a CIA-sek kis csoportjának köszönhetően sikeresen végrehajtott Bin Láden akcióról készített filmet. Ítélje meg ki-ki saját maga, hogy a Mark Boal forgatókönyvéből készült film milyen mértékben állítja Amerikát újabb piedesztálra, mindenesetre nagyon hatásosnak ígérkezik az alacsony beosztású CIA-ügynök (Jessica Chastain), Maya személye köré épülő történet. A trailerben is felhangzó Nothing Else Matters című Metallica-szám kórus verziója pedig eléggé ütősen alapozza meg a hangulatot.

Ne zavarjanak
Jeff és Ben országos cimborák voltak, ám az egyetemi évek óta külön utakat járnak. Jeff szereti a kalandokat, sokat utazgat, kicsapongó művészlélek, míg Ben megházasodott és szép házában a szép feleséggel éppen gyermekvállaláson törik a fejüket, amikor is megtörténik a cselekményeket beindító robbanás: Jeff egy éjjelen hirtelen betoppan hozzájuk és rögtön elrángatja magával régi barátját szórakozni. Sodródnak az eseményekkel, majd az este végén megegyeznek, hogy neveznek egy amatőrpornós filmfesztiválra valami igazán ütős, őrült ötlettel… A karakterében picit Woody Allenre emlékeztető Bent alakító színész-rendező-forgatókönyvíró Yvan Attal ült a rendezői székben is, és a franciák amúgy is nagyon vicces, sok kalamajkát felvonultató vígjátékainak hírnevét öregbíti alkotásával. Felesége, Charlotte Gainsbourg, kinek nevét Lars von Trier Antikrisztusában játszott szerepe által már Hollywoodban is garantáltan mindenki ismeri, is feltűnik a filmben olyan tehetséges színészek mellett, mint a bohém Jeffet alakító Francois Cluzet, Laetitia Casta, Asia Argento, Samuel Johde és Joey Starr.

Oldalak

Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.