Ezekre figyelj lakás- és albérletkeresésnél

Ha valaki lakásvásárlást tervez, arra jobb időpontot keresve sem találna, ugyanis most alacsonyak az árak. Persze sokan még így is inkább az albérlet mellett kell, hogy döntsenek. Íme néhány fontos tudnivaló azoknak, akik nem rutinosak, de szeretnék megtalálni a nekik való otthont.

A kezdetek
Mielőtt még bárminek nekikezdenénk, fontos végiggondolni, hogy pontosan mit is szeretnénk. Szedjük listába, mik számunkra az elsődleges szempontok, gyűjtsünk össze legalább 10-et, és alakítsunk ki fontossági sorrendet. Az ár természetesen fontos, de most más tényezőket is vessünk latba. Sokaknak például elsődleges, hogy milyen környéken van a lakás. Van olyan, aki felújított, kész lakást szeretne, van, aki viszont saját ízlésére szeretné majd formálni azt. Természetesen a listát jól gondoljuk át, és ezután csakis ez alapján keresgéljünk.

Ha ezzel megvagyunk, csak akkor kezdjünk el nézelődni. Először azonban mindössze végezzünk kutatómunkát, gyűjtsük össze azokat a forrásokat, adatbázisokat, weboldalakat, melyeknek a kínálatát majd át akarjuk böngészni. A leghatékonyabb persze az interneten lakást vagy albérletet keresni, hiszen manapság szinte mindenki itt hirdet. Mentsük le az 5-10 legjobbnak ítélt lakáskeresési portált, és ezeket szép sorjában böngésszük végig.

A legtöbb internetes oldalon szempontok szerint lehet szűrni a lakásokat, itt használjuk az általunk felállított listát. Könnyen beállítható az árkategória is, itt állítsuk be a nekünk megfelelő ártartományt. Fontos megemlíteni, hogy sok helyen aszerint is szűrni lehet a hirdetéseket, hogy csatolnak-e képeket a lakásról. Nem érdemes olyanokat nézegetni, amihez nincs legalább 2-3 fénykép feltéve, hiszen ez gyanús lehet. Természetesen sokszor előfordul, hogy ezek a feltöltött képek nem teljesen fedik a valóságot, de ezt kiszűrni egy laikusnak nehéz, és a java úgyis élőben dől el.

Lakásnézőben
A döntő mozzanat természetesen a lakás megtekintése, és itt követik el a leendő vásárlók a legtöbb és legsúlyosabb hibát. Mindenekelőtt fontos, hogy ne egyedül tekintsük meg a kiválasztott helyet, vigyünk magunkkal egy vagy több ismerőst. Ha lehet, válasszunk olyat társnak, aki vett már lakást, vagy tapasztalt, illetve ha van építész, lakberendező a baráti körben, legyen ő a kísérő.

Az első benyomás fontos, de a lakás kiválasztásánál nem előnyös a gyors ítélet. Ezt ugyanis sokszor az épület, a bejárati ajtó, a lakás dekorációja adják. Ha első ránézésre nem úgy fest a lakás, ahogy azt a látogató szeretné, már ennél a pontnál megszületik a döntés. Ám a falakat át lehet festeni, a bútorzatot nagy valószínűséggel elviszi az eladó, és a kosz is könnyen eltüntethető. Ezeket tehát iktassuk ki, egy kis fantáziával képzeljük el, mit tudnánk mi magunk kihozni a lakóhelyből.

A lakás általános képe helyett tehát koncentráljunk az olyan tényezőkre, amelyeken nem tudunk változtatni. Rendkívül fontos a tér, szobák elrendezése, nagysága, a tárolóhelyiségek, a beépített bútorok, és méginkább a szobák világossága. Figyeljünk az olyan apróbb dolgokra, mint a falrepedések, esetleges penészfoltok, és mindenre kérdezzünk rá az eladónál. Fűtés, hibák a lakásban, költségek – mint rezsi, közös költség –, szigetelés, nyílászárók, szomszédok – ezekről mindenképpen kapjunk alapos tájékoztatást.

Végül: ne válasszunk olyan lakást, ami „elmegy”, mert akár rövid időn belül rálelhetünk olyanra, ami sokkal megfelelőbb. Tökéletes lakás persze nem létezik, de ha egy kínálat kevesebb, mint 7 szempontnak felel meg, azt vessük el, keresgéljünk tovább. Ha viszont megtaláltuk a legjobbat, egyet ne felejtsünk el: alkudozni!

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...