Egy boszorkány és egy halandó szerelme

Az Ember a sötétben című regény egy boszorkány és egy katona szerelmének történetét meséli el.

A könyvhét alkalmával jelent meg Pataki Tamara első regénye, az Ember a sötétben. A kötet számos érdekességének sorra vétele előtt érdemes mindjárt a szerzővel kezdeni, hiszen egy másodikos gimnazistáról van szó. A tizenhat éves lány (a jobb oldali képen látható) már kiskora óta írogat. Kilenc éves volt, amikor első történetét megírta. Mikor a kis verebekről szóló rövidke sztorit papírra vetette, még sem ő, sem szülei nem gondolták, hogy valamikor ennyire komolyan foglalkozik majd az írással. Pedig első könyvének bemutatójakor immár hivatalosan is íróvá avatták.

A regény központi szála a fiatal boszorka és a német katona szerelme
A könyv főhőse egy fiatal lány, Babette, aki valójában se nem fiatal, sem pedig közönséges lány. Egy hatvan éves boszorkányról van szó, akinek megvan mindene, amire csak szüksége lehet, a világ megismerése az egyetlen célja, miközben megvetéssel és iróniával figyeli a halandó embereket.

Babette a boszorkányok között még fiatalnak és tapasztalatlannak számít, és őt magát is meglepi, mikor előítéletei ellenére teljesen belehabarodik egy német katonatisztbe. Kettőjük szerelmének azonban nem az a legnagyobb akadálya, hogy Babette nem öregszik, a férfi viszont igen. Aki egy lányregényre, vagy egy rózsaszín felhőbe burkolt romantikus történetre számít, az nagyon téved.

A regény kezdetén 1914-ben járunk, a világháború idején. A fiatalok szerelmét beárnyékolja a háború szörnyűsége, a sok halál és szenvedés. A katonát, Hansot is kivezénylik a frontra, ám Babette ide is követi őt, egy önkéntes nővér álcáját magára öltve. A kórházban, a sebesültek között átértékeli, amit eddig gondolt az emberekről. Megtanulja őket elfogadni és a maga módján tisztelni. A háborúról, többek között az yperni gáztámadásról szóló leírások azt igazolják, hogy a fiatal író jelentős kutatómunkát végzett a témában. Ahogy elmondta, nagyon érdekli a huszadik század történelme, főleg a két világháború.

Nem egyszerű romatikus regénnyel van dolgunk
Az ember egy átlagos 16 éves lánytól pedig valószínűleg egy könnyed, happy endes románcot várna, de az Ember a sötétben-nek már a borítója is azt sugallja, hogy nem ezt fogja kapni. A titokzatos nőalak és a fegyverekkel szaladó katonák már előrevetítik a regény hangulatát. A komolyabb téma ellenére a regény stílusa szórakoztató és kimondottan olvasmányos. Babette és Hans hamar hozzánőnek az olvasó szívéhez, aki szurkol nekik, hogy együtt győzzék le az eléjük gördülő akadályokat. Ha valaki kíváncsi, hogy ez sikerül-e nekik, az olvassa el a regényt.

Pataki Tamara pedig már dolgozik egy másik könyvön is. Talán nem meglepő módon, az első világháború után most a második világháborút választotta háttérnek. A negyvenes években kap tehát helyet a történet, de ezúttal nélkülözi majd a boszorkányokat: lapjain kizárólag földi halandók kalandjait olvashatjuk majd.
 

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.