Csináld magad! Így készíts őszi asztaldekorációt

Lassan vége a nyárnak és beköszönt az ősz, de ne búsúljunk, hiszen ez a színes évszak rengeteg dekoratív ötletet rejteget számunkra.

Az ősz az egyik leggazdagabb szín és formavilággal rendelkező évszak, ami igencsak megkönnyíti azoknak a dolgát, akik egyszerű, de különleges dekorációkkal szeretnék feldobni othonukat. Igazán meghitt, meleg árnyalatokkal tölthetjük fel lakásunkat, ha például rövid séták keretében, pár tetszetősebb termésfélét vagy színes leveleket gyűjtögetünk, de akár saját házunk táján is nézelődhetünk.

Nagyon mutatós gyertyatartókat készíthetünk, ha egy hoszzú, áttetsző pohárba belehelyezünk egy meleg színű, narancssárga, bordó, vörös vagy akár barna gyertyát, majd a gyertya köré morzsolt kukoricát, vagy napraforgómagot, netán kisebb bogyókat, csillag ánizst teszünk, mely fűszeres illatával is hozzájárul a meghitt hangulat teremtéséhez.

Ezután az elkészült mécseseket helyezzük egy tetszőleges helyre, mint például asztalra, polcokra. Nagyon mutatós asztaldíszt is csinálhatunk belőle, ha egy fonott kosárkába állítjuk, és köré tobozokat, dísztököt, vagy egyéb színes terméseket helyezünk. A kosarunkat még egy színben harmonizáló szalaggal is körbeköthetjük.

Különleges asztali dekoráció lehet még, ha egy üvegtálba vagy egy csinos kis fonott kosárba fahéjat, szárított citrom- vagy narancskarikákat, csillagánizst, néhány dísztököt és csipkebogyót halmozunk spontán elrendezésben.

Szárazabb virágokból és néhány kukoricalevélből csinos kis szárazvirág csokrot készíthetünk, ha a színes szárított virágokat csokorba tömörítjük, majd félszáraz kukoricalevelekből fonunk egy kis szalagot, amivel összekötjük, majd két nagyobb kukoricalevélből masnit formázunk és ezt akár a csokorra, akár a vázára is helyezhetjük.

Készíthetünk akár különböző illatú füzéreket is, melyeket mind a konyhában, mind a nappaliban felfüggeszthetünk, akár a függönyre, akár a polcokra. Ezekhez mindössze egy erősebb kötélspárga szükséges, és néhány dekoratív fűszer, mint a fahéjrúd, a csillagánizs, szárított citruskarikák, netán még csipkebogyóval és kisebb színes levelekkel is feldobhatjuk.

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...