Az 5 legjobb plakát a Sziget történetében

A Sziget Fesztivál augusztus 6-án kezdődőtt el, és ebben az évben ünnepli huszadik évfordulóját. Lássuk a Sziget 20 éves történelméből az 5 legjobb plakátot!

2009
Az öt fesztiválnap alatt közel 390 ezren látogattak el a 2009-es Szigetre, így 5 ezerrel felülmúlva a korábbi évek látogatóinak számát. Sikeres rekordkísérlet is született: a 70 négyzetméteres mandala közel 500 résztvevő közreműködésével készült el.

2011
A Sziget nagykorúvá érett, ezen kívül ebben az évben volt a legerősebb a zenei felhozatal. 2011-re a Sziget Európa legnagyobb és legismertebb fesztiváljává vált, a sajtó nemzetközi rendezvényként emlegeti azóta. A látogatók száma ebben az évben éppenhogy elérte a 385 ezret, mégis 6 kontinens mintegy 50 országából érkeztek a nagy eseményre, amely ma már Európa egyik legnagyobb zenei- és kultúrális fesztiválja.

2010
A 2010-es fesztiválon ismét neves fellépők zenéire bulizhattak a látogatók. 2010-ben közel 382 ezren voltak kíváncsiak a népszerű együttesekre, előadókra. Több híres újság szerkesztői pozítívan nyilatkoztak a már hungarikumnak számító rendezvényről, mint például a The Guardian és a The Telegraph.

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...