Afrika Budapestre látogatott

A dob világnapja alkalmából 2011. július 3-án a Kijiji Africa hozott némi forróságot borús napjainkba.

A hideg vasárnapi időből igazi forró nyári hangulatot varázsolt a Kijiji Africa által rendezett divatbemutató. A 21:30 órai kezdés ellenére már jóval korábban gyűlni kezdtek az emberek, hiszen egészen délután fél négytől színes programokkal szórakoztatták a Deák téri Gödör klubba érkező érdeklődőket.


Afrika gyöngyszemei

A divatshow előtt, némi késéssel ugyan, de a Sankolokan együttes állt színpadra és bongó dobjaikat használatba véve hamisítatlan afrikai hangulatot varázsoltak a klubba. Majd közvetlen a bemutató előtt egy afrikai származású vidám énekes teremtette meg a kellő légkört az érdeklődök számára. Végül 22 órakor kezdetét vette a show, ahol afrikai, félvér és fehér lányok mutatták be a Kijiji Africa által tervezett kollekciót, amit három magyar tervező ruhái előztek meg. A bemutató számára ősi afrikai „motívumokkal” megbolondított modern zene adta az aláfestést, ami igazán passzolt az esemény hangulatához.

Tűzforró hangulat
A bemutató kihívó, néhol provokatív darabokkal vette kezdetét, amit szebbnél szebb lányok a zene ritmusára vonulva mutattak be. Első tervező Hecendorfer Tímea volt a csipkés, provokatív kollekcióval. A főleg fehér csipkeruhákból álló kollekció igazán nőies és néhol sokat mutató darabjai nagy sikert arattak az érdeklődők körében. A modellek egytől egyik átvették a ruhák által diktált vadságot és amit egy ilyen bemutatón lehet, mindent megmutattak magukból.

A fülledt percek után egy igazán nyári ihletésű kollekció következett, aminek darabjai mind színeiben, mind formáiban és mintáiban is üde, friss, fiatalos életérzést sugalltak. Második tervező vidám nyári hangulattal Dömötör Fanni volt. Ezek a nyári ruhák végleg elfeledtették a kinti zord időt, így a hangulat is feljebb kúszott. A finálé előtt bemutatott darabokat az állatmintás díszítés tette igazán izgalmassá, amelyek között divatos szabadidőruhák és fürdőruhák is bemutatásra kerültek. A modellek, mintha csak otthon lettek volna; kellő lezserséggel, mezítláb vonultak végig a kifutón.

Végül a harmadik tervező afrikai mintákkal a Wylsy Fashion. A strandot alapul véve, eredeti ankarai anyagból készült fürdőruha kollekciója zárta a divatshow-t, aminek fő színvilága a manapság annyira divatos kék volt. A lányok első körüket fűszoknyában és oldalukon táskával tették meg, majd megszabadulva mindezektől újra végig vonultak a kifutón. Az alul öltözött modelleket nagy lelkesedéssel fogadták a nézőtéren.

A show végeztével a Kijiji Africa tervezője boldogan hívta fel a három magyar tervezőt a kifutóra, ahol Ő maga is lerótta tiszteletkörét egy kis afrikai tánccal megbolondítva. Ennek következtében a bemutató igazán vidáman ért véget. Majd a jelen lévő érdeklődőket a bemutató után az Afro Magic Band szórakoztatta tovább.

Az est folyamán a hideg idő ellenére a tűzforró Afrikában érezhettük magunkat.

Oldalak

Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.