A vásárlás öröme - 5 dolog, amiért imádunk vásárolgatni

A legtöbb nő szeret vásárolni - nem feltétlenül ruhát, vagy cipőt, van aki az élelmiszerekre izgul rá. A vásárlást motiváló erő általában egyébként sem az, hogy most akkor kell egy harisnya például, nincs konkrétum. De miért szeretünk mégis annyira – akár céltalanul is – nézelődni?

Ez az egyik legjobb közös csajos program
Ha barátnők találkoznak, a két leggyakoribb folytatása a dolognak egy kávézás/sütizés a kedvenc helyen, vagy pedig egy kiterjedt bevásárlókörút. Merthogy mindkét program kiválóan alkalmas arra, hogy megvitassuk az éppen aktuális szerelmi ügyeket, pletykákat és hogy kivel mi történt a legutóbbi randi óta. Egy bevásárlókörút közben véletlenül se okoz gondot a nézelődés és a traccsparti összehangolása – mint tudjuk, a nők többfelé is tudnak egyszerre koncentrálni, szóval ez olyan igazi kettő az egyben program.

Kikapcsolódás
Van, akinek akkor is a vásárolgatás jut eszébe először, ha van egy kis szabadideje. Afféle aktív pihenés ez, amikor csak megyünk amerre visz a lábunk, bármiféle különösebb cél nélkül. Ilyenkor elfelejtjük a munkát, pasit, hétköznapokat, de az is lehet, hogy éppen egy-egy ilyen magányos séta alkalmával tartunk mélyelemzést életünk örömeiről, bánatairól.

Bánatűző shopping
Szomorú vagy, de nem akarod édességgel tömni magad? Vásárolj! Na nem akarunk senkit költekezésre buzdítani, de mi nők, bánat esetén is gyakran indulunk nézelődni, mondván, hogy addig sem kell a minket szomorító tényezőn rágódni. És tegyük hozzá, hogy egészségesebb, mint a csokifalás – ha jobb kedvre nem is derülünk tőle, viszont elfáradunk annyira, hogy már semmi se érdekeljen.

Jutalmazó shopping
Jellemzően igen hasonlít bánatűző testvérére, a vásárlás ezen változata kicsit olyan, mint egy háziállatnak a jutifalat. Ha sikered van, elérsz valamit, már csak megérdemelsz egy új cipőt, vagy ha mást nem, egy csokit legalább, nem igaz?

Buliba mész, kell egy új ruci
A partihangulatot megalapozó „nincs semmi, amit felvehetnék” effektus sem idegen a legtöbb nő számára. Ha nem is diszkóba készülsz éppen, hanem mondjuk egy céges buliba, vagy egyéb alkalomra, de megfelelő ruha akkor sem akad raktáron, kell egy új. Ha nem is nagyon van rá anyagi keret, akkor is képesek vagyunk megmagyarázni miért szükségcikk az adott dolog, nekünk ez sem lehet gond.

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.