A fák gyógyító ereje

Mindannyian feküdtünk már fa alatt, hallgattuk, ahogy a szellő zörgeti a leveleket és élveztük, ahogy a lombok megszűrik a fényt és melegítik az arcunkat. Megnyugtató az árnyékában feküdni és beszívni a fa illatát, azt az illatot, ami olyan jellegzetes, hogy ezer közül felismernénk.
 
Nagyon sokan vizsgálták már a természet gyógyító erejét, a füvek, a gyümölcsök és a zöldségek pozitív hatásait, azonban a fák, amelyeken az a sok finom gyümölcs terem valahogy a feledés homályába merültek.
 
A cseresznyefa
A cseresznyefa, kertünk éke, az egyik legkorábban virágzó fafajták egyike. Keleti népek azt mondják, hogy, akire ráhull a cseresznyefa virága, annak szerencséje lesz, mások pedig úgy tartják, hogy megoldást adhat szerelmi problémákra, mivel növeli a nemi vágyat. Gyümölcsében rengeteg értékes tápanyag van. Az egyik legfontosabb az, amelyik elbontja a bőr öregedését okozó, kötőszöveteket károsító enzimeket, a másik pedig a C-vitamin, ami tökéletesen alkalmas a gyulladások kezelésére.
 
 
 A hársfa
 A hársfa erős, mégis kellemes illata megnyugtató. A belőle készült tea csillapítja a torokfájdalmakat és a köhögést, a hársméz pedig jótékony hatással van a gyulladt torokra. A babonák szerint a szerelmi kapcsolatok számára a hárs a legkedvezőbb növény, mert, ahogyan a szervezetre, úgy az érzelmekre is pozitív hatással van. Csillapítja a kedélyeket, véget vet a parázsvitáknak és olyan energiát áraszt, ami megteremti a tökéletes egyensúlyt a párok között.
 
 
A nyírfa
A nyírfa a régi magyar mitológia szerint az újrakezdés, az újjászületés fája. A fiatalság jelképe, ezért elűzi a szorongást, a melankóliát és a félelmet. Ha hajlamosak vagyunk bizonytalanságunk miatt elszalasztani a kínálkozó lehetőségeket és utólag mindig megbánjuk, hogy nem voltunk elég bátrak, akkor a nyírfa ültetése és nevelgetése energiát adhat nekünk a változásra. Adjuk át magunkat az újrakezdésnek és az önmegvalósításnak!
 
 
A bükkfa
A bükkfa az elménket táplálja, segít a gondolkodásban, a koncentrációban, és ezálltal jó hatással van a szellemi munkánkra. Pozitív energiái közvetlenül az agyi folyamatokra és a fejre hatnak, ezért a bükkfa közelében való tartózkodás csillapítja a fejfájást és a migrént.
 
 
A tölgyfa
A tölgyfa a sportolók számára a legajánlottabb. Ez a fa javítja és serkenti a vér- és nyirokkeringést, miközben energiát ad a folytatáshoz. Felélénkíti az elmét, segít a gondolkodásban. Ahogy öleljük ezt a hatalmas fát, átjár bennünket az erő, ami kitartóvá tesz, ezért szerelmi válság idején is hatalmas segítséget nyújthat fejünk kiszellőztetésében és gondolataink elterelésében.
 
A fák ültetése és nevelése felelősségteljes munka, ami odafigyelést igényel. Valami olyan, amivel nem csak magunknak, hanem a környezetünkben élőknek is jót teszünk. A fák nemcsak oxigént termelnek, hanem a termésükből kinyert készítményekkel és a lényükből áradó energiával gyógyítanak is bennünket.
 

Oldalak

Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.