3 nő, akik felfedezéseikkel fordítottak a világon

Tény, hogy ha feltalálókról beszélünk, akkor nekünk is rögtön férfiak jutnak eszünkbe. Ez teljesen természetes, hiszen a legtöbb feltaláló, férfi. Ennek ellenére ne feledkezzünk meg azokról a hölgyekről, akik szintén maradandót alkottak. Íme, 3 nő, akiknek nagy dolgokat köszönhetünk!

Josephine Cochrane és a mosogatógép
Josephine Cochrane ohiói származású jómódban élő asszony volt, akinek bár soha nem kellett mosogatnia, az otthonában szolgáló cselédek legnagyobb örömére – és azóta a miénkre is – 1886-ban elkészítette az első mosogatógépet.
A hölgy találmányát az 1893-ban megrendezett Világkiállításon mutatták be és bár az étteremtulajdonosok nyomban lecsaptak a mosogatógépekre, az átlagpolgár konyhájába csak 1950-től kerülhetett be.



Mary Anderson és az ablaktörlő

Élünk a gyanúval, hogy a fent említett hölgy nem csak a technikához értett, de a jövőbe is kitűnően látott. Az ablaktörlőt 1903-ban jegyezték fel új szabadalomként, pedig az első tömegautó, a Ford –T csupán 5 évvel később, 1908-ban kezdte meg pályafutását. Mary Anderson ablaktörlője 1915-re alapfelszereltség lett az autókban.


Mary Phelps Jacob és a melltartó

Aki viselt már fűzőt, tudja, hogy miért volt 1913-ban annyi nő hálás Mary Phelps Jacob-nak.
Az első melltartó két zsebkendőből és egy rózsaszín szalagból készült, melyet Mary egy estéjre vett fel, ezzel rögtön kivívva magának a nagyközönség figyelmét. A hölgy számára soha nem indult be igazán az üzlet, így a jogokat eladta a Warner Brothers Corset Company nevű amerikai cégnek, akik 30 év alatt közel 15 millió dollárt kerestek a találmányon.

 

 

 

Oldalak

Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.