Tüdőtlen idők címmel könyv jelent meg egy tüdőtranszplantált életéről

Egy tüdőtranszplantáción átesett beteg életéről, az egészségügyben végigjárt útjáról szól a Tüdőtlen idők című, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kiadásában megjelent kötet, amelyet szombaton mutattak be.

A szövetség közleménye szerint a könyvet Lecler Kerka és Teppert Éva írta, utóbbi maga is tüdőátültetésen esett át.

A könyvbemutatón Csiszér Eszter pulmonológus elmondta, 1996 óta Bécsben műtik a magyar betegeket, eddig 129-en kaptak új tüdőt, közülük 88-an élnek. Véleménye szerint a magyarok túlélési aránya a nemzetközi adatokhoz mérten jobbak.

Ez köszönhető annak, hogy valóban csak azok a betegek kerülnek listára, akik esetében várhatóan sikeres lesz a szervátültetés, az utógondozásra, a sűrű kontrollra pedig nagy hangsúlyt fektetnek - idézte a közlemény a szakorvost.

Csiszér Eszter beszámolt arról is, hogy jelenleg heten várnak új tüdőre.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A könyv egyik szerzője, Teppert Éva, aki pszichológus, arról beszélt, milyen vívódásokon ment keresztül, míg kijutott Bécsbe, majd miként viselte a szövődményt, amely majdnem minden, tüdőátültetésen átesett ember esetében jelentkezik.

Azt mondta, a kötettel nemcsak a sorstársak segítése volt a célja, hanem az is, hogy az egészséges emberek ne "különös szerzetnek" tekintsék őket, hiszen ők is ugyanolyanok, mint mások, emberek.

Forrás: MTI

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!