Egészség

Terhesség 40 év felett - interjú Dr. Imre Ruben szülész-nőgyógyász szakorvossal

Dr. Imre Ruben szülész-nőgyógyász szakorvos évek óta kifejezetten a meddőség kezelésére specializálódott. Célja a bizalmi alapon nyugvó orvos-páciens kapcsolatok kialakítása, ahol nemcsak az orvosszakmai munka zajlik kifogástalanul, hanem a páciensek is a lehető legnagyobb biztonságban érzik magukat a kivizsgálások és a kezelések során. Dr. Imre Ruben egy interjú keretében beszélt szakmai tapasztalatairól, a 40 év feletti gyermekvállaláshoz kapcsolódó legfontosabb kérdésekről és a hazánkban elérhető orvosi eljárásokról, amelyek elősegíthetik a sikeres fogantatást.

Tapasztalatai alapján, hogyan változott az elmúlt években, évtizedekben az, hogy hány éves korban vállalnak átlagosan a nők gyermeket?

A nők egyik csoportja átlagosan 35 év körül kezd el azon gondolkodni, hogy gyermeket szeretne, míg a másik – én úgy látom kisebb csoport –, aki nagyon tudatosan 30 éves kor alatt szeretne édesanyává válni. A kihívást szerintem az jelenti, amikor egy nő 35 éves korban szembesül 1-2 év próbálkozás után, hogy valamiért nem sikerül teherbe esnie, majd további évek telnek el a különböző vizsgálatokkal és mire eljut egy meddőségi specialistához, addigra 38-39 éves. A biológiai határ a gyermekvállalásra egy olyan nő esetében, aki még nem szült, valahol a 44. életévnél van. Természetesen akad olyan eset is, amikor egy 44 éves kor feletti hölgynek spontán terhessége lesz, azonban az idő előre haladtával nő a valószínűsége annak, hogy meddőségi kezeléssel, esetleg lombikprogram segítségével jut el a sikeres terhességig.

Amennyiben egy negyven év feletti életkorú hölgy úgy dönt, szeretne gyermeket vállalni, milyen vizsgálatokra érdemes elmennie a teherbe esést megelőzően? Hogyan tud felkészülni az anyaságra?

dr imre ruben nőgyógyász Amennyiben egy nőnek van valamilyen ismert problémája, betegsége, akkor érdemes minél korábban elkezdeni foglalkoznia a gyermekvállalás kérdéskörével. Rendszeres kezelés alatt álló belgyógyászati betegségek (pl. endokrin betegség, pajzsmirigy probléma, cukorbetegség, daganatos betegség, autoimmun betegség, táplálék érzékenység, emésztőrendszeri problémák) esetén időben kérje ki az adott terület szakemberének véleményét, hogy a terhesség milyen körülmények között és hogyan vállalható. Szerencsés még a teherbe esést megelőzően részt venni egy nőgyógyászati vizsgálaton, hogy nehogy későn derüljön ki valamilyen probléma, ami akadályozhatja a terhességet. Nincs annál rosszabb, mint amikor úgy jön hozzám valaki, hogy már pozitív a terhességi tesztje és ezt követően derül fény valamilyen problémára, ami miatt nem biztos, hogy kitudja hordani a babát. Ezekre jobb előre felkészülni. Azt tudom tanácsolni, hogyha ciklus zavara van egy 40 körüli hölgynek és gyermeket tervez, akkor forduljon először nőgyógyászhoz és járjanak utána, hogy van-e ennek hormonális vagy szervi oka, mert sokkal több időt lehet így nyerni. Ha valaki ciklus zavar mellett próbál teherbe esni és egyébként nincs peteérése, akkor azzal elvesztegethet akár fél évet is. Egyébként 35 év felett fél év sikertelen próbálkozás esetén szoktunk meddősségi kivizsgálást javasolni, de ha ismerten van valami probléma, akkor sokkal hamarabb érdemes elkezdeni vele foglalkozni. Ilyen esetekre találták ki a különböző családtervezési csomagokat, amelyekkel fel lehet mérni előre, hogy van-e valamilyen egészségügyi probléma a háttérben. Ezek nőgyógyászati vizsgálatot, labor vizsgálatot és természetesen férfi termékenységi vizsgálatot tartalmaznak, hiszen 50%-ban a férfi esetében áll fenn meddősségi probléma.

Milyen életmódbeli változtatásokkal lehet a sikeres teherbeesést támogatni?

Az egészséges életmód rendkívül fontos, azonban nagyon sok múlik a genetikán is. Ha valaki az anyai ágról örökölt például egy az átlagosnál hamarabb kimerülő petefészket, akkor hiába fog egészséges életmódot folytatni, genetikailag meghatározott módon hamarabb be fog következni a menstruáció elmaradása. Ettől függetlenül, ha egyébként minden rendben, akkor egy jól karbantartott testtel – itt gondolok egészséges táplálkozásra és sportra is egyaránt – könnyebb a teherbe esés is. Problémákat az elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, illetve a súlyos inzulinrezisztencia szokott okozni. Ezek rontják igazán a fogantatási esélyeket 40 év fölött. Ha valaki 30 évesen tudja, hogy 40 felett szeretne csak szülni, akkor lehetőleg igyekezzen megőrizni a testi egészségét.

Létezik olyan genetikai vizsgálat, amely kimutatja, hogy vélhetően valakinek korábban kimerül majd a petefészke?

Sajnos ilyen vizsgálat nem létezik, kizárólag abból lehet erre következtetni, ha mondjuk az édesanyánknak, vagy nagymamánknak hamarabb véget ért a menstruációja, korábbi életkorra tolódott, mint az átlag 48-53 év. Ha egy édesanyánál 42 éves korban elmaradt a menzesz, akkor vélhetően a lánya sem fog sokkal tovább menstruálni, sőt akár hamarabb, már 40 évesen kimerülhet a petefészke.

Hogyan, milyen eszközökkel segíthető elő a sikeres teherbe esés?

Vannak olyan applikációk, amiken vezetni lehet a ciklust és jelzik, hogy mikor van peteérés, bár sajnos ez nem minden esetben mutat valós információkat. Megbízhatóbb módszerként, ovulációs teszteket szoktam javasolni, ami patikában, drogériákban is beszerezhető. A ciklus középidejében esténként érdemes egy ilyen tesztet elvégezni és pontosan meg fogja nekünk azt a napot mondani, amikor a peteérést kiváltó hormon szintnél van. A pozitív ovulációs teszt másnapján van a peteérés és érdemes ekkorra időzíteni az együttlétet, mert a petesejt megtermékenyítési időablaka 24 óra. A spermiumok 48-72 óráig életképesek, tehát ha egy pár 2 naponta van együtt a peteérés környékén, azzal biztos, hogy lefedik a termékeny időablakot. Az ovulációs tesztet azért is tudom javasolni, mert ha esetleg 2-3 alkalommal előfordul, hogy nincs pozitív eredmény, akkor tudjuk, hogy nincs peteérés, tehát érdemes szakemberhez fordulni. Egyébként teljesen normális, 28 napos ciklus mellett is előfordulhat, hogy nincs peteérés.

várandósság teherbe esés esélye 40 felett

Mikor időszerű genetikai vizsgálatokkal készülni a családtervezésre, milyen típusú kockázatokat lehetséges kiszűrni segítségükkel és miket nem?

A genetikai vizsgálatok indikációs köre szűk. Kevés páciens esetében indokolt genetikai vizsgálattal indítani. Minden esetben csak akkor merül fel, ha bármelyik fél családjában generációról-generációra megjelent ugyanaz az öröklődő betegség. Emellett abban az esetben javasolt, ha valakinek súlyos hormonzavara van és ennek hátterében genetikai okot feltételezünk. Sokszor férfi meddőségi vizsgálat kapcsán derül ki, hogy genetikai vizsgálatra van szükség. Például kiderül, hogy a férfinek nincs mozgó spermája és ennek sok esetben egy genetikailag öröklött nemi kromoszóma eltérés áll a hátterében. Ez az egyik csoport, a másik pedig, akinek igénye van rá, az részt vehet egy úgynevezett genetikai hordozósági szűrésen, amely már itthon is elérhető. Itt egyszerű vérvétellel, a pár mindkét tagját le lehet szűrni egy teljes genetikai panelra, amely megmutatja, hogy milyen betegség hajlamokat hordoznak. Ha a pár mindkét tagjánál ugyanaz a hajlam mutatkozik, akkor célzott megoldási lehetőségek kereshetőek. Harmadik csoport pedig azok köre, akiknek korábban több vetélése volt. Ha egy nőnek a teherbe eséssel nincs gondja, eljut a terhesség addig, hogy szívhangja van a babának, majd ezt követően elvetél és ez sorozatosan előfordul, ott is indokolt lehet genetikai vizsgálat. Továbbá, ha egy korábbi terhességből genetikai betegséget hordozó gyermek született, ugyanis sajnos van olyan betegség, ami az anyukánál és apukánál nem okoz problémát, de a gyermeknél megjelenik és csak ekkor derül ki, hogy genetikai probléma áll a háttérben. 37 éves kor felett a kromoszóma rendellenességek kockázata megnő, így ezt követően mindenképp javasolt genetikai tanácsadás, valamint indokolt lehet magzatvíz mintavételből vagy lepény boholy biopsziával a magzatnak a genetikai analízise, hogy hordoz-e kromoszóma rendellenességet.

A sikeres teherbe esést követően, mire érdemes fokozottan odafigyelnie a várandós kismamának? Negyven év felett van bármilyen kiegészítő vizsgálat, amelyet javasolt elvégezni?

A rutin terhesgondozáson felül fokozottan érdemes odafigyelni az első 12 hétben, hiszen ez a szervfejlődés időszaka. Bármilyen hatás, ami ezt a folyamatot megzavarja, fejlődési rendellenességet okozhat. Tartózkodni kell az alkoholfogyasztástól, illetve azoktól a gyógyszerektől, amelyek magzati károsodást idézhetnek elő. Gyógyszer bevétel előtt minden kismama kérjen tanácsot nőgyógyászától. A terhesség alatt oda kell figyelni a megfelelő vitamin bevitelre és itt kiemelném a folsav fontosságát. 40 év feletti „specialitás” pedig a már említett genetikai tanácsadás, továbbá sokkal gyakoribb ilyenkor a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és az elhízás. Tévhit, hogy egy kismamának két ember helyett kell ennie, sőt, javasolt redukálni a szénhidrát bevitelt, helyette pedig fehérje alapú étkezést folytatni, hiszen a baba is ebből nyeri a minőségi tápanyagot. Gyakran javaslom kismamák részére a 160 grammos szénhidrát diéta követését, amely szinte minden esetben segít a testsúly megtartásában. Abban az esetben, ha átlagos testtömeg indexszel indul egy várandósság, az ideális hízás 13-15 kg, míg egy eleve túlsúlyos kismama esetében maximum 3-4 kg.

Amennyiben többszöri próbálkozás után sem sikerül teherbe esnie egy nőnek, milyen orvosi eljárások állnak rendelkezésre jelenleg Magyarországon a gyermekvállalás elősegítésére?

Amennyiben nincs semmilyen ismert betegség a háttérben, illetve a hölgynek normál ciklusa van, 35 év alatt 1 év sikertelen próbálkozás után érdemes meddőségi vizsgálatokat végezni, míg 35 év felett ez 6 hónapra csökken. Általában azt szoktam javasolni, hogy először mindenki a saját nőgyógyászához forduljon és ott kezdje a vizsgálatokat. Az egyszerűbb problémák esetében egy nőgyógyász is biztosan tud segíteni, emellett pedig azt gondolom, hogy a kollégák többsége belátja, ha valamihez nem ért és tovább küldi egy meddőségi specialistához a hölgyet. Fontos a nőt és a férfit egyszerre vizsgálni, mert 50-50%, hogy melyik féltől ered a meddősség. A nők esetében hormon vizsgálatokkal kezdünk, ezek egyszerű vérvételek. Emellett elvégzünk egy peteérés vizsgálatot is ultrahanggal vagy ovulációs teszt és hormonvizsgálat segítségével. Továbbá fontos a petevezetékek átjárhatóságának a vizsgálata is. A férfiak esetében egy alap spermaanalízis a beugró vizsgálat, amiből minden szükséges alapinformáció kiderül. Ha normális a spermakép akkor több vizsgálat nem szükséges, ha eltérés mutatkozik, akkor pedig szakorvos vizsgálja tovább. Gyakorlatilag ezek az alapvizsgálatok és ennek eredményei alapján szoktuk kiírni, hogy milyen egyéb vizsgálatok szükségesek még. Életkortól független ez a kivizsgálási rend, majd ezt követően egyeztetjük a szükséges kezeléseket. Van, akinél egy egyszerű gyógyszeres kezelés megoldja a problémát, ilyen például a peteérés hiánya vagy egy hormonzavar. A férfiaknál sok esetben szintén elegendő egy gyógyszeres kezelés, életmódváltás, vagy olyan tényezők kiiktatása az illető életéből, amik rontották a termékenységét. Bizonyos esetekben műtétre van szükség, ilyen például egy petefészek ciszta, endometriózis, mióma, méh fejlődési rendellenesség vagy a férfiak esetében a leggyakoribb a herevisszérsérv, ami rontja a here keringését és ezáltal romlik a sperma képződési folyamat. Ezt követően pedig jöhetnek az asszisztált reprodukciós eljárások, amelyek állami meddősségi központokban érhetőek el. Ennek egyik formája az inszemináció, amikor a peteérés gyógyszeres támogatása mellé a tisztított és kiszelektált spermiumokat feljuttatják a méhüregbe. Emellett pedig a lombik, amikor a petesejteket is leszívják a stimuláció végén és a megtermékenyítés mesterséges körülmények között, laboratóriumban történik. Ebben az esetben az élő embrió kerül visszaültetésre az anyai szervezetbe.

A cikk megjelenésének támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

Lead fotó, fotó: Getty Images Hungary, Pexels /Nataliya Vaitkevich/

Oldalak

Egészség
Utazás
Már lehet pályázni az Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre. A szerencsések ingyen utazhatják be az egész kontinenst!
Fashion&Beauty
Lifestyle
A Bakban feltörhet egy rég elfojtott érzés és durván felkavarja. Napi horoszkóp!