Egészség

Az infektológus jóslata szerint a jövő héten újra megnő a fertőzöttek száma

Pusztai Erzsébet azt mondta, csodának kellene történnie ahhoz, hogy a hétvégi terasznyitás után ne emelkedjen a koronavírus-fertőzöttek száma, elsősorban a fiatalok körében.

Pusztai Erzsébet felszólalt a nyitás ellen

Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő, infektológus úgy gondolja, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt csökkenés a koronavírushoz köthető számokban nem az oltásoknak, hanem az eddigi szigorú korlátozásoknak köszönhető. Az ATV Start című műsorának vendégeként arról beszélt, hogy a járvány kezelését nem a beoltottak számához, hanem a védtelenekéhez, a fertőzési lehetőségekhez kell igazítani. „A laboratóriumnak számító Ausztriában ez történik” – mutatott rá.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, négymillió beoltottnál újabb enyhítéseket ígér a kormány: megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Orbán Viktor korábban azt mondta, szerdán-csütörtökön elérhetjük ezt a számot, ám jelen állás szerint eddig 3 774 221 embert oltottak be Magyarországon (ez a magyar lakosság 38 százaléka), közülük pedig 1 773 900-an már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon szerdán azt írták, a járvány harmadik hulláma tetőzött, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos.

Az egészségügyi szakértő szerint – mivel a vírus továbbra is itt van, és ahol nagy a közelség illetve a kontaktusszám, ott terjed – a hétvégi terasznyitásos jeleneteket látva csodának kellene történnie ahhoz, hogy ne nőjön meg újra a fertőzöttek száma, és elsősorban a fiatalok között. Álláspontja szerint ugyanis sokkal szigorúbb szabályozásra lenne szükség a teraszok megnyitásához, és ahhoz, hogy a hétvégihez hasonló – és terjesztési szempontból a legveszélyesebb – tömeges gyülekezést el lehessen kerülni. A szakértő egyébként úgy véli, nem is feltétlenül kell három hetet várni a számok emelkedésére, így ő már a jövő heti adatokat is „szorongva” fogja figyelemmel követni.

Pusztai szerint úgy lehetne megakadályozni, hogy az emberek azt gondolják, hogy vége a járványnak, és kimenjenek a teraszokra, ha a székesfehérvári kórház főigazgatójának példáját követve a többi intézményvezető is felszólalna és elmondaná, mi is a helyzet valójában a kórházakban. A valósággal szembesülve pedig többen vállalnák az oltást is, amire a fiataloknak is nagy szüksége van. Ugyanis – mint arra rámutatott – a most hódító vírusváltozatok már az egészségesekre és a fiatalokra is nagy veszélyt jelentenek.

A védettségi igazolványról, és arról, a kormány ehhez kötne egyes szolgáltatásokat elmondta: „a vírus nem fogad szót kormányrendeleteknek”. Pusztai szerint nem szabad elfelejteni, hogy olyanok is megkapták már a kártyát, akik még csak az első oltáson vannak túl, náluk viszont egyáltalán nem biztos, hogy kialakult a megfelelő védettség, nem beszélve arról, hogy a vírust továbbra is terjeszthetik.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Bucsi László, a székesfehérvári megyei kórház igazgatója tart attól, hogy Magyarországon kitörhet a járvány újabb hulláma.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.