Egészség

Ha ezt tapasztalod, akkor működik normálisan az emésztőrendszered

A mai civilizált világban a legtöbb embernek krónikus állapotok uralkodnak a beleiben. Ennek gyakori megnyilvánulási formája a szorulás vagy hasmenés, de a két probléma váltakozva is jelentkezhet. Szakértőnk, Dr- Losonczy Levente, a sejtregenerációs terápiák szakértője, fogorvos, implantológus, fogesztétikus cikkét olvashatjátok.

Ilyen a normális színű és állagú széklet

Kevesen vannak annak tudatában, hogy egy nap többszöri székletürítés lenne kívánatos, hiszen akkor nem cipelnénk fölöslegesen magunkkal mindazt, amit a szervezet már előkészített a kiválasztásra. Naponta 2-3 normális színű és állagú széklet lenne optimális. Ami pedig a formáját illeti, az banán nagyságú, kolbászszerű és egyenetlen felszínű, a színe pedig barna. Ha ugyanis a bélredők – amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy továbbítsák a bél tartalmát – kitágulnak, perisztaltikánk lelassul, mivel már nem tud úgy összehúzódni, ahogyan kellene. Az egész folyamat lelassul. Ilyenkor a szervezet felszív olyan anyagokat is, amelyekre már nincs szüksége.

Hasmenés esetén pontosan az ellenkező folyamat játszódik le. Bizonyára mindenki tapasztalta már, mennyire le tud gyengülni egy kiadós, hosszan tartó hasmenés után. Ilyenkor ugyanis rengeteg olyan anyagot veszítünk el, amire pedig szükségünk lenne. Tehát egy éveken át tartó rendszeresen jelentkező hasmenés – másképpen ugyan, de – ugyanolyan káros a szervezetre, mint a szorulás. A kettő váltakozása – amikor 2-3 nap szorulás után hasmenés lép fel, aminek az elején kemény, majd lágy széklet következik – igencsak megterheli a szervezetet.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: Inhabitat

Oldalak

Egészség
Egészség
A listán rajta vannak az agyoncukrozott gabonafélék, de sok más termék is, amit alapból imádunk. Megmutatjuk, hogyan nem kellene étkezned a nap kezdetekor.
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.