Immunerősítő, emésztésjavító és cukorbetegség ellen is jó - Ennek a zöldségnek pont most van szezonja

A sütőtök az egyik legegészségesebb zöldségünk, jótékony hatásait akár napestig sorolhatnánk. Cikkünkben ezúttal 7 érvet említünk, ami miatt érdemes fogyasztani!

Megakadályozza a magas vérnyomás kialakulását

A káliumtartalmú ételek fogyasztása ugyanannyira fontos, mint a nátriumbevitel csökkentése – különösen akkor, ha magas vérnyomással küzdünk. Egy felmérés szerint az amerikai lakosságnak mindössze 2 százaléka jut elég káliumhoz, pedig a megfelelő mennyiségű káliumbevitel akár 20 százalékkal csökkentheti a korai halálozás kockázatát. Szerencsére a sütőtök erre remek megoldást jelent, hiszen tele van káliummal.

Segít megelőzni az asztmát

Azoknál az embereknél esélyes az asztma kialakulása, akik túl alacsony mennyiségű béta-karotint és túl kevés olyan antioxidánst fogyasztanak, amelyek a narancssárga zöldségekben és gyümölcsökben találhatóak. Emiatt érdemes a sütőtök mellett minél több sárgarépát, sárgabarackot, sárgadinnyét vagy papayát is fogyasztani.

Csökkenti a rák kockázatát

Kutatások kimutatták, hogy a béta-karotin rendszeres fogyasztásával csökkenthető a végbélrák kialakulásának kockázata, sőt, fiatal férfiak esetében a prosztatarák esélye is redukálható. Szerencsére a sütőtök tele van béta-karotinnal, ezért érdemes kihasználni, hogy éppen szezonja van.

Hatásos cukorbetegség ellen

Jó hír, hogy a magas rosttartalmú étrenddel csökkenthető a cukorbetegségben szenvedők vércukorszintje. Egy csészényi sütőtök nagyjából 6,6 gramm rostot tartalmaz, amely körülbelül negyede az ajánlott napi bevitel mennyiségének.

Fotó: janeshealthykitchen.com

Oldalak

Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...