Egészség

Ez a vitamin lelassítja az öregedés folyamatát: később alakulnak majd ki a ráncok, ha rendszeresen szeded

Talán nem is gondolnád, de a különböző vitaminok nem csupán általános egészségünkért és jólétünkért felelősek, hanem például az öregedés folyamatát is lelassíthatják, így később kell majd megküzdenünk a mély ráncok kialakulásával.

Tehetünk a genetika ellen

Az öregedésről és a ráncok megjelenéséről elsősorban mindenkinek az jut eszébe, hogy ezeknek a jeleit nem szeretné idejekorán látni saját magán, és tenni kell valamit ellenük. A nők megelőzés céljából éppen ezért már a húszas éveik közepén elkezdenek kialakítani maguknak egy olyan bőrápolási rutint, mely az aktuális bőrképükhöz és bőrállapotukhoz szükséges termékek mellett már olyan szérumokat és krémeket, valamint hatóanyagokat is tartalmaz, amely a ráncok megjelenése ellen is segítségükre lehet. Na persze azt nem szabad elfelejteni, hogy életmódunk, káros szokásaink, a stressz és a táplálkozásunk szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy bőrünk korábban kezd majd el öregedni, ahogyan a genetikánk is felelős ezért. Sok mindenen azonban változtathatunk: egy bizonyos kor felett még fontosabbá válik a folyadékpótlás és a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása, de már 20-as és 30-as éveinkben is tehetünk olyan dolgokat, amiket később bőrünk majd meghálál. A dohányzás például köztudottan öregíti a bőrt, ahogyan egy bizonyos vitamin hiánya is előidézheti a korai ráncokat - galériánkból megtudhatod, miről is van szó pontosan!

Ha nem szeretnél százezreket költeni botoxra és ráncfelvarrásra, akkor figyelj oda arra, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt egyél, melyekkel rengeteg vitamint vihetsz be szervezetedbe. De még ha étrended megfelelő is, akkor se felejtsd el a vitaminkészítményeket, melyek szintén hozzájárulnak bőröd egészségéhez, ragyogásához, simaságához, feszességéhez és hidratáltságához.
Kattints a további képekért!

Ha nem szeretnéd már idejekorán hajfesték segítségével elfedni ősz hajszálaidat, hanem inkább egy természetes módszert próbálnál ki, ami lelassítja az őszülést, akkor jó helyen jársz, ugyanis cikkünkben eláruljuk, mely vitamin szedésével tudod meggátolni az ezüstös tincsek korai kialakulását.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Interjú Jakupcsek Gabriellával
Egészség
Home&Design
Mutatjuk a leglátványosabb fali csempe típusokat, amelyek egytől egyig különlegessé tehetik a konyhádat.
Fashion&Beauty
A divat világában a változás az egyetlen állandó tényező, most pedig egy új, meglepő trend kezd teret hódítani: a haj lenövése.
Lifestyle
Ez a fantasztikus ízű növény jól jöhet, ha elfogy otthon a Vegeta vagy a Delikát, ugyanis egy az egyben olyan aromát csempész majd az ételbe főzés közben, mintha a boltban vásárolt ételízesítők...