Ijesztő statisztikai adatok a mellrákról - Mit tegyünk, ha baj van?

Magyarországon évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez 6-7 ezer családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet.

Minden 8. nőnél kifejlődhet mellrák

Nemzetközi felmérések szerint minden 8. nőnél kifejlődhet mellrák, így szinte nincs olyan, aki a családja, a baráti vagy az ismeretségi köre révén ne lenne érintett. A diagnózis a beteg mellett hatással van szűkebb és tágabb környezetére is. Nem elég, hogy az érintett élete egyik legnagyobb nehézségével néz szembe, de valahogyan meg is kell osztania a hírt hozzátartozóival, barátaival. Ez pedig óriási lelki terhet jelent. Nehéz – sőt, szinte lehetetlen – megtalálni a megfelelő időt, helyet, módot; megválasztani a megfelelő szavakat. Ezt a lépést azonban muszáj megtenni, hiszen a családtagok, barátok nemcsak a beteg lelki támaszai lehetnek a nehézségek közepette, de segíthetnek a napi feladatok átvállalásában is.

Meséljünk a betegségről

A betegség révén kialakuló helyzet szükségszerűen maga után vonja az addigi szerepek átalakulását, számos új, a családtagok számára addig ismeretlen szituációt teremt. A férjnek, partnernek jobban be kell szállnia az otthoni teendők ellátásába, a család menedzselésébe, a gyerekek pedig a házimunkában bizonyulhatnak nagy segítségnek, hogy anyu addig is pihenhessen egy kicsit. A testvér, a barátnő vagy a nagymama a legjobb kísérővé válhat a különböző vizsgálatok és kezelések során, de akár a család ellátásában is segíthet, amíg a beteg a kórházban van.

Fontos azonban, hogy ne csak a feladatokat és a szerepeket osszuk meg a családdal, de vonjuk be őket a betegség lelki terheibe, a gyógyulás folyamatába is. A gyereknek – saját szintjüknek megfelelően – meséljünk a betegségről. Mondjuk el, hogy milyen vizsgálatok, kezelések várnak ránk, mennyiben fog változni az életük az elkövetkező időszakban, mit jelent ez rájuk nézve. Ezzel az ő félelmeiket, szorongásukat is csökkenthetjük.

Infografika: AVON

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.