Egészség

Milyen lesz a magyar vakcina?

Magyarországon is elkezdődött a vakcinafejlesztés: már izolálták a vírust, hamarosan oltóanyaggyárat hoznak létre Debrecenben, Müller Cecília pedig már azt is elárulta, milyen technológiát használnak majd a hazai vakcina előállításához.

A magyar vakcina

Február végén jelentette be Palkovis László innovációs és technológiai miniszter, hogy a jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus elleni vakcina gyártása Debrecenben. A kormány döntése értelmében kifejezetten a COVID elleni oltóanyag gyártására Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat hoznak létre, amiben a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd.

Magyarországon nemcsak gyár, hanem két – egy magyar, valamint egy magyar-osztrák fejlesztésű – oltás is elkészülhet a közeljövőben. „A magyar tudósok munkájának eredményeként megszülető hazai vakcinát minden bizonnyal nagyobb közbizalom is övezné, mint bármely importált terméket” – fogalmazott Palkovics László az év elején.

Március 17-én Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában magyar beteg mintájából sikeresen izolálták az új típusú SARS-CoV-2 humán koronavírust. Ezzel lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kipróbálására, amelyek a beteg immunrendszerét olyan fehérjék előállítására bírják, amelyek megelőzik, kezelik vagy gyógyítják a betegség szövődményeit. A magyar szabadalom gyártása 2022 végén kezdődhet meg.

Eddig nem sokat lehetett tudni a magyar vakcináról, Müller Cecília a héten azonban elárulta: a hazai oltóanyag elsősorban a kínaiak termékére hasonlít majd. A tisztifőorvos elmondta: a Sinopharm a COVID különböző variánsaival szemben is hatásos lesz majd, működését tekintve pedig elmondható, hogy a készülő magyar vakcinához hasonlóan teljesen inaktivált, elölt vírust tartalmaz.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: koronavirus.gov.hu

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...