Egészség

Kiderült, mikor érdemes beadatni a koronavírus elleni oltást: ekkor érhetjük el a legjobb antitest-választ

Ekkor oltakozz

A Study Finds oldalán közölt tanulmány szerint a szervezet jobb antitest-választ ad akkor, ha délután történik az oltás, ezt pedig az előző oldalon közölt vizsgálatokra alapozzák, hiszen több ízben is kimutatták már, hogy az immunválasz nagyban függ attól, milyen napszakban kapjuk meg a különböző vakcinákat. Mint írják: „Megfigyeléses tanulmányunk bizonyítja, hogy a napszak befolyásolja a SARS CoV-2 vakcinákra adott immunválaszt, ezek az eredmények pedig relevánsak lehetnek az oltóanyagok hatékonyságának optimalizálása szempontjából” – állítja Dr. Elizabeth Klerman, az MGH Neurofiziológiai Osztályának munkatársa. A COVID-oltás szempontjából tehát jobb a későbbi időpont – a kutatók erre az eredményre akkor jutottak, amikor közel 2200 brit egészségügyi dolgozó antitestszintjét vizsgálták, miután megkapták a vakcinát. Vérmintát gyűjtöttek az alanyoktól az oltás idején, és mindegyikük a Pfizer vagy az AstraZeneca vakcinát kapta meg – a tanulmány szerzői azt állítják, hogy az ellenanyag-válaszok magasabbak voltak azoknál a résztvevőknél, akik a délután folyamán kapták meg az oltást. Ugyanakkor az antitestszint a Pfizert kapó kórházi dolgozók, a nők és a fiatalok körében volt a legmagasabb. Kiderült tehát, hogy a koronavírus elleni vakcina és az influenza elleni védőoltás eltérő hatásmechanizmussal bír, az antitestválasz pedig nagymértékben függhet attól, hogy az immunrendszer felismeri-e a kórokozót a már korábbi fertőzések miatt, vagy egy egészen újszerű vírussal szembesül. A kutatók ugyanakkor hozzáteszik, hogy vizsgálatuk nem vette figyelembe az egyes résztvevők kórtörténetét és alvási, valamint munkavégzési szokásaikat.

tudósok koronavírus oltás oltóanyag vakcina

Az omikron miatt mostanra prioritássá vált az emlékeztető oltás felvétele. De vajon mostantól mindig újabb és újabb adagra lesz majd szükségünk?

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.