Egészség

Merkely Béla elmondta, ki kérje a harmadik oltást

A Semmelweis Egyetem rektora szerint érdemes felvenni a harmadik oltást, Merkely Béla azt is elárulta, kiknek érdemes kérniük az újabb adag vakcinát.

Kinek van szüksége harmadik oltásra?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy augusztus 1-től lehet kérni a koronavírus elleni oltás harmadik adagját, pár nappal később Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról, hogy a magas rizikófaktorú páciensek, illetve azok kérjék a harmadik oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük. Kifejtette, a harmadik oltásnak nincs veszélye, de figyelni kell arra, hogy ki mit kap.

A kardiológus a kombinált oltás mellett tette le a voksát, vagyis úgy véli, az nyújt megfelelő védettséget, ha nem a már felvettel megegyező típusú vakcinát kérünk. Az mRNS-típusú vakcina után jöhet vektorvakcina (például az egydóziusú Janssen), míg az Astra Zenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük. Azt javasolta, hogy a háziorvoshoz fordulva válasszuk ki a megfelelő megoldást. „Akinek kétségei vannak, forduljon kezelőorvosához vagy háziorvosához, ő segít majd kiválasztani az oltást, amivel 110 százalékos biztonságban lesz” – idézte a szavait a 24.hu. A szakember szerint a harmadik oltás nem árthat és nem kell mellékhatásoktól sem tartani.

Merkely Béla szerint egyébként már két oltás is jelentős védettséget ad a koronavírus súlyos lefolyása és a kórházba kerülés ellen. Megismételte a korábbi nézetét, miszerint nincs értelme az antitestszűrésnek, mert az antitestszám csak a védettség egyik eleme. Az antitestek vizsgálata a betegség lefolyását tudja biztosan igazolni, de a védettség igazolása sokkal bonyolultabb folyamat.

A beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a Médiaklikk oldalon.

Merkely Béla

Olyan véleményt nem ismerünk, mely szerint ártana a harmadik oltás - mondta a magyar miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy az az ideális, ha a második oltás után eltelik négy hónap, s a páciens ezután jelentkezik az újabb vakcináért.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
Sztárok
Mason Gamble neve bizonyára nem cseng számodra ismerősen, pedig ő játszotta egykor a cuki kisfiút a Dennis, a komisz című vígjátékban.
Lifestyle
Az Oroszlánnak érdemes elfogadni a meghívást, amit ma kap! Napi horoszkóp.
Utazás
2025 januárja volt a világon valaha mért legmelegebb január a Copernicus európai obszervatórium szerint. A friss eredmények megcáfolták azokat a reményeket, hogy a La Niña jelenség megszakítja a...
Lifestyle
A kutatók nemrégiben vérminták elemzésével kimutatták, hogy a csernobili kutyák egészen mások, de van egy másik állat, ami gyakorlatilag immunis lett a sugárzásra.
Fashion&Beauty
Épp olyan kellemes és meleg érzetet kelt, mint amire a neve is utal.
Lifestyle
Van egy olyan olcsó és különös dolog, ami valószínűleg a te otthonodban is megtalálható már alapból, azonban bizonyára te sem tudod róla, hogy mágnesként vonzza magához a port.