Egészség

A brit mutáns tovább mutálódott, ez pedig még nagy gondokat okozhat Magyarországon

A magyar molekuláris biológus úgy véli: le kell törni az oltásellenességet vagy elveszítjük a háborút a variánsokkal szemben.

Lesz még rosszabb a koronavírus-járvány?

Akármilyen derekasan küzdünk a koronavírus ellen, azért nem szabad lebecsülni az ellenséget. A Covid-19 brit mutánsáról már hetek óta tudunk – ez sokkal jobban fertőz és súlyosabb tüneteket idéz elő, mint a több mint egy évvel ezelőtt elterjedt „sima” vírus. Az angol variáns mellett azóta már több vírusmutációt is kimutattak, de a koronavírus még egy lapáttal rátett az egészre: most már a brit mutáns is mutálódik. Egy április eleji jelentés szerint Nagy-Britanniában 43 esetben igazolták ennek a változatnak a jelenlétét – írta meg az Index. A brit mutáns mutánsa nagyobb ellenállóbb a védőoltásokkal szemben, így csökkenti azok hatékonyságát.

A tokiói kórházban már a minták körülbelül 70 százaléka mutatja ezt a koronavírus-változatot, és már Romániában is megjelent a mutáció mutációja. Az ATV Híradójának Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus elmondta, szerinte ez a fertőzőképesebb és gyorsabban terjedő variáns akár itthon is megjelenhet. Ha ez megtörténik, akkor a nyájimmunitáshoz szükséges 80 százalékos átoltottság sem lesz elegendő. „Fel kell készülni arra, hogy ezzel is problémák lesznek” – mondta el a szakember.

Boldogkői szerint a vírus egyre jobban alkalmazkodik az emberi szervezethez, ezért pedig mindenképp tenni kell az oltásellenesség ellen. „Az lenne a megoldás, ha ezt az oltásellenességet le lehetne törni, mert ha nem fog sikerülni, akkor elveszítjük ezt az egész háborút a variánsokkal szemben” – fogalmazott a virológus.

Boldogkői szerint az, hogy a vírusnak kialakul egy gyorsabban terjedő virulensebb változata, még nem biztos, hogy azt fogja eredményezni, hogy el is terjed a világban, mert vannak véletlen tényezők is. Példaként hozta a kaliforniai variánst, amivel kapcsolatban nagy félelem alakult ki, de nem terjedt el. Hozzátette: lehet, hogy az oltási program akadályozta meg, de ezt nem lehet tudni.

A szakember úgy véli, el fogunk érkezni arra a pontra, amikor az átoltottság bizonyos régiókban nagyon magas lesz, a vírus ehhez alkalmazkodni fog, kedvezőtlen mutációk terjedhetnek el.

Egy kutatás szerint a súlyos lefolyású Covid-19-fertőzés utáni hat hónapban a gyógyultak 34%-ánál lépett fel valamilyen mentális vagy neurológiai panasz.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.