Jóga másképp - Fogyaszt és méregtelenít a Bikram jóga

A jóga méltán egyre közkedveltebb tevékenység, hiszen segít a lelki kiegyensúlyozottságunk kialakításában, elősegíti a belső összhang és nyugalom megteremtését. A bikram jóga érdekessége abban rejlik, hogy egy gyakorlat időtartama 90 perc, amelyet 38-40 Celsius-fokos környezetben végeznek.

Ez az újfajta jóga Bikram Choudhury-ról nevével hozható összefüggésbe, aki helyes sorrendbe tette és összeállította a 26 elemből álló gyakorlatsorozatot. Ez a mozgásforma szinte minden porcikánkat megmozgatja, ezért a gyakorlatoknak hála oxigéndús vér áramlik testünk minden pontjába.

Milyen pozitív hatásokkal járnak a gyakorlatok?

Mivel a Bikram jóga a jógafajtákon belül a sportosabbak közé tartozik, ezért ennek során sokkal nagyobb erővel dolgoztatjuk meg a testünket, mint más jógák esetében. A lelkiállapot javítására kifejezetten alkalmas: sokat segíthet a nyugodtság és kiegyensúlyozottság megteremtésében, illetve a koncentrációképesség javításában, továbbá a Bikram jogának köszönhetően a test egyensúlyérzéke és hajlékonysága is javul.

Kiknek ajánljuk?

A Bikram jóga gyakorlása nincsen korhoz és nemhez kötve, szóval bátran kipróbálhatjuk, még akkor is, ha nem vagyunk a legjobb kondícióban. Ha eleinte megterhelőnek tűnik a 90 perces edzés, akkor nyugodtan lecsökkenthetjük az időtartamot és pihenhetünk is közben. Az sem baj, ha eleinte úgy érezzük, hogy nem végezzük tökéletesen a gyakorlatokat, csupán azt kell szem előtt tartanunk, hogy tartsuk be az alapvető szabályokat és mozzanatokat, melyeket az oktató mond.

Miért jó „ilyen melegben „edzeni?

A magas hőmérsékletben a testünkben lévő izmok hajlékonyabbá válnak és a szalagok rugalmasabb állapotba kerülnek, így a gyakorlatok során a balesetekre - mint például a különféle ízületi sérülések - kisebb az esély, ezektől nem kell tehát tartanunk. A Bikram jóga emellett megtisztítja szervezetünket a bennünk felgyülemlett méreganyagoktól is.

Oldalak

Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.