Jó, ha tudod! Így változik a folyadékszükséglet az életkorral

Lassan köztudottá válik, hogy a felnőtt nőknek 2 liter, a férfiaknak pedig 2,5 liter az átlagos napi folyadékbeviteli szükséglete, amit döntő részben italokból és 20-30%-ban szilárd táplálékból kellene fedezni. Az Európai Hidratációs Intézet szakértői szerint mégis érdemes a folyadékpótlás kapcsán néhány módosító tényezőre felhívni a figyelmet a hölgyekre vonatkozóan, hiszen a női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül.

Hormonális változások

A különböző női életciklusokban jelentősen módosul a tápanyag- és folyadékszükséglet. Ez leginkább a babavárás időszakában változik meg számottevően. A várandósság alatt kb. napi 3 dl-rel, a szoptatás alatt pedig akár 1 literrel is megnő a kismamák folyadékigénye. Érdemes a havi ciklus idején is egy pohár folyadékkal megnövelni a napi folyadékbevitelt, hiszen ilyenkor a hormonális változások, a kissé megemelkedett testhőmérséklet és a szervezet nagyobb folyadékvisszatartó ereje indokolttá teszik ezt. A menopauza idején pedig sorra jönnek elő a problémák: a bőr rugalmasságának csökkenése, a ráncok, szemölcsök, pigmentfoltok megjelenése, az érzékszervek romlása. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel ezeknek az enyhítésében, ill. késleltetésében is nagy segítség lehet.

Alakformálás és háztartási munka

A nők általában az alakjukra, így a mozgásra is odafigyelnek, ami kihat a folyadékfogyasztásukra. Az intenzív sportolásnál nemcsak a folyadékot, hanem az izzadással elvesztett ásványi sókat is pótolni kell. Ezzel többek között élvezetesebbé és kevésbé megerőltetőbbé tehetjük a mozgást. Egy-egy nagyobb fizikai igénybevételt jelentő, „izzasztó” háztartási munkánál, cipekedés, nagytakarítás, ablakpucolás, ugyancsak figyelni kell a folyadék és elektrolitok pótlására, és persze az is fizikai aktivitásnak tekinthető, ha a kisbaba után kell loholni egész nap.

„Az italválasztásunknál a tápanyagszükségletünket is érdemes figyelembe venni – tanácsolja Antal Emese, az EHI hazai szakértője. – A nők számára pl. a kalciumban, vasban, fehérjében vagy más összetevőkben (pl. polifenolok) gazdag italok lehetnek különösen javallottak. Ha pedig az alakunkra gondolunk, ne felejtsük el az energia-egyensúlyt és válasszunk alacsony energiát tartalmazó vagy energiamentes italokat.”

Fotó: Popsugar

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!