Így ismerd fel a nők legrettegettebb betegségét - Ne légy Te is az évi 2 ezer áldozat egyike

Az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganat a magyar nők körében: évente 5-6 ezer új beteget diagnosztizálnak, ebből 2 ezren bele is halnak a kórba. Nem véletlen, hogy október elsejét a mellrák elleni küzdelem világnapjának nyilvánították: többek között ezzel is arra próbálják buzdítani a nőket, hogy minél gyakrabban menjenek el szűrésre. A világnap alkalmából összeszedtük, milyen riasztó tünetei vannak a betegségnek és milyen a gyógyulási esély.

A mellrákról

A mellrák a környezetével összekapaszkodott, többnyire fájdalmatlan, porckemény tapintású, egyenetlen felszínű daganat – írja a Házi Patika. Kezdetben a környezetét szűri be, azaz ráterjed a mellkas izomzatára, a bőrön behúzódásokat, fekélyeket okoz. Áttéteket elsőként a hónalji, a kulcscsont körüli és mellüregi nyirokcsomók felé ad, de a tüdőre, az agyra és a csigolyákra is átterjedhet.

Minden kilencedik nőnél kialakulhat; nagyobb eséllyel jelenik meg azoknál, akiknek a családjában már előfordult a betegség, akik 30 éves koruk felett szültek először, illetve akik soha nem hordtak ki gyereket. Az utóbbi időben már a kockázati tényezők közé sorolják a női nemi hormon, vagyis az ösztrogén magas szintjét is. Fokozott női nemi hormonszinttel jár például a menstruációs periódus megnyúlása, azaz az első vérzésnek az átlagosnál korábbi jelentkezése, valamint a szokásosnál később bekövetkező klimax.

Tünetei

Fontos tudni, hogy a mellrák a korai szakaszban tünetmentes, és csak szűrővizsgálatokon fedezhető fel. Még a fájdalom sem lehet figyelmeztető jel, hiszen minél inkább fáj egy csomó, annál kisebb az esélye annak, hogy emlődaganatról van szó. Vannak azonban tünetek, amiket a rendszeres önvizsgálat során könnyen észrevehetünk. Ha ezeket észleljük, azonnal forduljunk orvoshoz:

  • csomó a mellben, illetve a hónalj alatt
  • a mellbimbó vagy az emlő bőrének behúzódása
  • az emlő bőre duzzadt, piros, kemény
  • az emlő váladékozása
  • kanyargós vénák megjelenése az emlőn
Fotó: holisticvoice.org

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!