Pusztít az Ebola - Minden, amit tudni szeretnél a gyilkos vírusról

A vérzéses láznak is nevezett Ebola a világ egyik legveszélyesebb vírusa, hiszen szörnyű kínok között öli meg áldozatait, eközben pedig megfertőzhet bárkit, aki a beteggel kapcsolatba került. A fertőzés egyre több figyelmet kap világszerte, halálozási rátája akár 90 százalékos is lehet, nem meglepő tehát, hogy néhány hónap alatt, rengeteg áldozatot követelt. Fontos azonban, hogy a vírussal együtt terjedő tévhiteket és hiedelmeket eloszlassuk, íme tehát a legfontosabb tudnivalók az Eboláról.

Tények és tévhitek

A betegség először 1976-ban okozott járványt, a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ebola folyónál, melyről nevét is kapta. A vírust általában vadon élő állatok, különösen majmok, denevérek és antilopok hordozzák, testükben akár éveken keresztül lappanghat a vírus. Az állatok tetemével, vérével vagy váladékával, illetve Ebolában szenvedők vérével, nyálával, vizeletével és holttestével való közvetlen érintkezés, továbbá védekezés nélküli szexuális érintkezés során fertőződhetünk meg. Tehát tévhit, hogy ez a vírustörzs levegőn keresztül vagy szúnyogokkal terjed, és egyszeri érintkezés útján, például pénz vagy élelmiszerek átadásakor fertőz. Az azonban sajnos tény, hogy a lappangási idő az első tünetek megjelenéséig akár három hét is lehet, sőt a gyógyult betegek is fertőzőek maradnak a felépülést követő két hónapban.

Fotó: vox.com

Oldalak

Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.