Egészség

Lecsúszott szenvedélybetegek voltak, most világsztárok - Fotók

A poklok poklát járták meg, de bebizonyították, hogy ki tudnak mászni a gödörből.

1. Robert Downey Jr.

Bármennyire is makulátlannak tűnik most az 52 éves színész élete, gyerek-és fiatalkorában igazi rosszfiú volt. Már 6 évesen kipróbálta a marihuánát, majd rászokott a keményebb drogokra - ami nem volt nehéz, tekintve, hogy édesapja is kábítószerezett. Függősége miatt többször is megjárta a börtönt: a bírósági tárgyalásoknak és a félresikerült elvonókúráknak "köszönhetően" addig felfelé ívelő karrierje kezdett megfenekleni, ráadásul első házassága is tönkrement. Végül második felesége, Susan Levi segített neki a leszokásban. Downey úgy fogalmaz: nélküle nem tudott volna megváltozni. A színész évek óta tiszta, de saját bevallása szerint soha nem fogja elfelejteni életének sötét korszakát.

2. Adele

A híres énekesnőnek karrierje elején az alkohollal akadtak problémái. Mindig aggódott, jól néz-e ki a színpadon, profin csinál-e mindent, és hogy oldja az idegességét, a fellépések előtt legurított pár pohárral. Az ártatlannak látszó szokás idővel veszélyes függőséggé súlyosbodott, és többször is kínos helyzetbe hozta a sztárt. „Egyszer olyan részegen léptem színpadra, hogy elfelejtettem a saját dalom szövegét. Az volt életem legrosszabb estéje” - mesélte a 29 éves Adele. Végül 2009-ben döntötte el, hogy ideje segítséget kérnie. Akkorra a másnaposság már a hangjára is hatással volt, ráadásul rendszeresen elaludt a koncertek napján. Hangszalag műtétje után egészséges életmódra váltott, a piát pedig végleg elfelejtette.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotók: Instagram

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...